• Hírek
    • Legfrissebb hírek
    • Felnőtt csapat
    • Utánpótlás
    • e-sport
  • Eseménynaptár
  • Médiatár
    • Fotógaléria
    • Videótár
  • Vezetőség
  • Szakmai stáb
  • Csapat
  • Utánpótlás
  • Kapcsolat
  • Webshop
  • TAO
  • vehir.hu
  • 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. június 7.

Felnőtt csapat

Az első hazai Kis szünet után máris beindult az élet a futsalban és nem is akárhogy. A veszprémiekre másfél hét alatt négy meccs vár, s ebből háromszor (!) az Aramis csapatával találkoznak. elolvasom Először maradt rúgott gól nélkül az 1. FCV Madarász János együttese váratlan vereséget szenvedett Zalaegerszegen az év első futsalbajnokiján. elolvasom Idegenben kezdjük az évet A 2017-es évet a tabella negyedik helyén nyitó Futsal Club Veszprém csapata a 12 ponttal hetedik helyen telelő Göcsej együtteséhez látogat január 9-én, hétfőn. elolvasom Ötös sebességből kettesbe Az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője, Madarász János blogjában összegezte az idény eddigi tapasztalatait. elolvasom A Berettyó lerajtolta a Veszprémet Hét perc után már 3-0-ra vezetett, végül 6-3-ra nyert a Berettyóújfalu a vendég Veszprém ellen a futsal élvonal idei utolsó fordulójában. elolvasom Plüssállatok költöztek a veszprémi kórházba A futsalosok kezdeményezése révén több mint ezer plüssfigurával és pénzadománnyal is gazdagodott a Bébimentő alapítvány és a Csolnoky Ferenc kórház. elolvasom Nézd meg! A linkre kattintva megtekintheted a klipversenyünk videóit elolvasom Idén még meglátogatjuk Berettyóújfalut Az év utolsó megméretettésére indul csapatunk. elolvasom
... 75 76 77 78 79 ...
  • MLSZ FUTSALSZAKÁG
  • A VESZPRÉMI HÍRPORTÁL

Kiadja: 1. Futsal Club Veszprém
Cím: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 3.
Telefon: +36 70 635 1131
E-mail: info@futsalveszprem.hu
Facebook: 1. Futsal Club Veszprém

  • Főszerkesztő: Simon Dániel

I. Futsal Club Veszprém ® 2019. Minden jog fenntartva.

  • Hírek
    • Legfrissebb hírek
    • Felnőtt csapat
    • Utánpótlás
    • e-sport
  • Eseménynaptár
  • Médiatár
    • Fotógaléria
    • Videótár
  • Vezetőség
  • Szakmai stáb
  • Csapat
  • Utánpótlás
  • Kapcsolat
  • Webshop
  • TAO