nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Felnőtt csapat

Frank Tamás egy év után távozik a Veszprém éléről Rajki Tamás ügyvezető elmondta: nem Frank Tamás irányításával képzelik el a NB I-es 1. FC Veszprém jövőjét. elolvasom Vissza az élmezőnybe Fennállása legsikeresebb időszakára készül az 1. Futsal Club Veszprém új vezetőedzője, Fehér Zsolt irányításával. A Dunaferrtől érkező szakember nemcsak csapatot, közösséget is épít, ezért kizárólag azokra számít, akik számára a csapatérdek az első. elolvasom Fehér Zsolt lett az 1. FCV vezetőedzője A magyar válogatott korábbi másodedzője, Fehér Zsolt váltja Frank Tamást az élvonalban szereplő 1. Futsal Club Veszprém kispadján. elolvasom Hivatalos: véget ért a bajnokság! A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfői döntésének értelmében a férfi futsal NB I 2019/2020-as idénye befejeződött. elolvasom Vigyázzunk egymásra, segítsünk egymásnak Gyűjtést szervezünk azokért, akik nap mint nap a frontvonalban harcolnak az egészségünkért. elolvasom Közel tízezer maszkot osztottunk ki Veszprémben A Haszkovótól a Cholnoky lakótelepen át a Kalmár térig nyolcezer lakossági szájmaszkot osztottak ki játékosaink mellett edzőink és vezetőink. elolvasom Felfüggesztette valamennyi versenyprogramját az MLSZ! A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - a mai napon azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre. elolvasom Szurkolóink egészsége az első! A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány rendkívüli döntését követően március 12-től egészen visszavonásig az összes magyarországi labdarúgó-mérkőzés lejátszását zárt kapuk mögött rendelte el. elolvasom
... 53 54 55 56 57 ...