nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
SG KECSKEMÉT
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
1
BERETTYÓÚJFALU
2
2025. május 4.

Ízlések és pofonok

Avagy hogyan értékelték a vezetőedzők a férfi futsal NB I pénteki fordulójának rangadóját.
Kapcsolódó cikk
Negyedik hazai mérkőzésünket is megnyertük
A házigazda Balaton Bútor FCV 6-4-re nyert a DEAC ellen a futsal NB I péntek esti rangadóján.

Az izgalmas összecsapást követően a klubok trénerei is véleményezték a látottakat. A hazai edző, Fehér Zsolt azok után, hogy hat bevethető mezőnyjátékossal időkérés nélkül hozta le a mérkőzést elmondta, nagyon boldog, hiszen az idei kiírás egyik legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó együttesét sikerült felülmúlnia a csapatának. Sok sikert kívánt Elek Gergőnek, a rivális trénerének, majd fejet hajtott a félezer hazai szurkoló előtt. Saját játékosait szintén szép szavakkal, elismeréssel illette.

Ezzel szemben a rivális trénere úgy fogalmazott, a veszprémi agresszióra már a mérkőzést megelőzően próbálta felkészíteni játékosait, ám nem sikerült neki. Kiemelte, a játékosai emiatt zavarodtak meg, ennek következtében vétettek komoly egyéni hibákat, amelyek eddig nem voltak rájuk jellemzőek. "Ha ilyen hibákat vétettünk volna, most nem itt tartanánk" - mondta Elek, majd hozzátette, hasonló magatartásért a világ minden pályáján kiállították volna a játékosokat, csak Veszprémben nem.

Adódik a kérdés: a debreceni vezetőedző vajon persona non grata Veszprémben?

#együttdobban #ezveszprém 

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. október 9. 12:18