nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Kemény szavak vezetőedzőnktől

Pénteken 18.30-kor a jó erőt képviselő DEAC csapatát látjuk vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban. Az NB I hetedik fordulójának rangadója előtt vezetőedzőnk nyilatkozott.

Kapcsolódó cikk
Nehéz feladat előtt állunk
Hétfői vereségével a tabella negyedik helyére visszacsúszó Balaton Bútor FC Veszprém pénteken (18.30) a második helyen álló DEAC-ot fogadja az első osztályú futsalbajnokság hetedik körében.

Fehér Zsolt, a Balaton Bútor FCV vezetőedzője:

Mondhatnám, hogy kevesen vagyunk, sérülések hátráltatnak bennünket, de nem fogok kifogásokat keresni. Pénteken csak olyan futsalosok játszanak majd veszprémi színekben, akik csúsznak-másznak, ha kell, akkor vérüket adják a csapatért. Nincs más választásom, hiszen az idei DEAC erősebb a tavalyinál, melynek magját együtt tartották és jól is sikerült erősíteniük is. Saját magunkkal foglalkozunk, azt a játékot akarjuk mutatni, amit az idei három hazai találkozón láthattak szurkolóink. Csak így nyerhetünk; nem hibázhatunk, nem okozhatunk csalódást szeretett közönségünknek!

– hangsúlyozta a szakmai vezető.

#együttdobban #ezveszprém

futsalveszprem.hu

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2021. október 7. 12:37