Nehéz feladat előtt állunk

Hétfői vereségével a tabella negyedik helyére visszacsúszó Balaton Bútor FC Veszprém pénteken (18.30) a második helyen álló DEAC-ot fogadja az első osztályú futsalbajnokság hetedik körében.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Meglehetősen hektikusan kezdte a futsal NB I 2021/2022-es kiírását a Balaton Bútor FC Veszprém. Hazai pályán ugyanis hibátlanok a bakonyiak – sorrendben a címvédő Haladás, az Újpest és az újonc TFSE is kapitulált a Március 15. utcai csarnokban. Idegenben viszont eddig egyetlen pont termett a mieinknek, miután a Nyírgyulaj elleni vereség és a kecskeméti „iksz” után a hét elején az Aramis vendégeként is alulmaradtak.

Minden mérkőzésen nyerni akarunk, ennek megfelelően készülünk a hét minden napján. Az egyéni, illetve csapathibák a futsal velejárói, hiszen a játékosok emberek, nem pedig gépek. Sajnos a legutóbbi találkozón több játékosunk is mélyen a tudása alatt játszott. És nem csak a játék minőségével voltam elégedetlen

– jegyezte meg sokat sejtetően a Magyar Kupa-címvédő, bajnoki bronzérmes Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt. Hozzátette, mindezt egyetlen ellenfél ellen sem bírnák el, nemhogy a remek egyéni kvalitású futsalossal rendelkező Aramis ellen.

A Debrecen ellen is megőrizné százszázalékos hazai mérlegét a Balaton BútorA Debrecen ellen is megőrizné százszázalékos hazai mérlegét a Balaton Bútor

Mondhatnám, hogy kevesen vagyunk, sérülések hátráltatnak bennünket, de nem fogok kifogásokat keresni. Aki pályára lép, annak meg kell halni a pályán a sikerért minden egyes pillanatban. Ez pedig hiányzott Budaörsön

– nyomatékosította a szakember.

Pénteken (18.30) egy szép emlékeket ébresztő rivális, a DEAC látogat a bakonyi megyeszékhelyre, amely ellen a Fehér-csapat az előző évadban 3-0-ra megnyerte a bronzpárharcot. A jelenlegi kiírásban nagyszerűen szerepelnek a hajdúságiak, akik a Kecskemét, a TFSE, az Aramis és a Kistarcsa ellen is nyerni tudtak. Egyetlen vereségüket a Haladás vendéglátójaként szenvedték el, a legutóbbi körben pedig döntetlent játszottak a vendég Berettyóújfalu ellen.

Büszkék lehetünk a tavalyi párharcra, hiszen azon a három találkozón nagyon magabiztosan fektettük két vállra a DEAC-ot. Mi azonban előre nézünk és nem a múltból akarunk megélni. Az idei DEAC erősebb a tavalyinál, melynek magját együtt tartották, s jól is sikerült erősíteniük. Saját magunkkal foglalkozunk, azt a játékot akarjuk mutatni, amit az idei három hazai találkozón láthattak szurkolóink. Csak így nyerhetünk, másképpen nem lehetünk sikeresek!

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. október 7. 8:33