nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Minél fényesebb érmet szereznénk

Az 1. Futsal Club Veszprém vezetői idénynyitó sajtótájékoztatót rendeztek szerdán a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahol a célkitűzések mellett egy rangos együttműködést is bejelentettek.

Az egyesület tiszteletbeli elnöke, Ovádi Péter emlékeztetett, tizenkét évvel ezelőtt, amikor a klub megszületett még a vezetőség sem hitte volna, hogy idővel a futsal veszprémi identitássá válik.

Napjainkra a hazai mérkőzéseinket időről időre több ezer ember látogatja, amellyel élen járunk a hazai futsaltársadalomban. Hálával tartozunk a szurkolók irányába, hiszen azzal, hogy mellettünk állnak folyamatosan plusz erőre tehetünk szert. Eddig is tégláról téglára építkeztünk, a szokásunkat pedig megtartjuk, a folyamatos fejlődésben hiszünk. Mindehhez hatalmas segítséget nyújtanak számunkra a térség vállalkozói, akik büszkén támogatják a veszprémi futsalcsaládot.

Ovádi hozzátette, hiába fiatal a klub, mégis rangos múlttal rendelkezik: a Magyar Kupa-győzelem mellett már három bajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet az egyesület, amelynek a célkitűzése a következő idényben is felsőházba való bejutás és a minél fényesebb érem megszerzése lesz.

Rajki Tamás és Ovádi PéterRajki Tamás és Ovádi Péter

Az ügyvezető Rajki Tamás úgy fogalmazott, az elmúlt évben megkezdett fiatalítás jó döntésnek bizonyult, hiszen a saját nevelésű játékosokkal feltöltött csapat az előzetes várakozásokat is felülmúlva bronzérmet szerzett. Rajki hangsúlyozta, Veszprémben a jövő csapatát építik.

Az elmúlt kiírás sikereivel magasra tettük a lécet, de hiszünk abban, hogy idén ezt is túl tudjuk majd szárnyalni. Nem kívánunk nyomást helyezni a játékosainkra, de szeretnénk, ha mindenki érezné, hogy a küzdelem, az akarat és a megalkuvás nélküli játék továbbra is elengedhetetlen a kötelékünkben. Mindenki szemében látni akarjuk a csillogást és azt, hogy büszkén viselik a veszprémi címert. Ha mindenki minden tőle telhetőt megtesz, bizton állíthatom, hogy idén is sikeresek leszünk.

A klub elöljárója ezt követően egy megújult, rangos együttműködésről is lerántotta a leplet. Az egészségügy dobogósa, a TritonLife Veszprém is csatlakozott a csapat támogatói közé, amely hatalmas erősítést jelent a játékosok egészségügyi állapotát tekintve. Rajki Tamás háláját fejezte ki a TritonLife vezetője, dr. Illésné Szilágyi Szilvia irányába, aki örömmel mesélt a kooperációról.

dr. Illésné Szilágyi Szilviadr. Illésné Szilágyi Szilvia

Számunkra a megtiszteltetés, hogy segíthetünk egy elhivatott, mégis családias sportcsapat számára, hogy a játékosok fordulóról fordulóra a maximumot nyújthassák. A megyeszékhelyen két bázissal, összesen huszonegy szakorvosi területen tudunk kimagasló színvonalú segítséget nyújtani az embereknek úgy, hogy képalkotó diagnosztikával is rendelkezünk. Ha a szívemre a teszem a kezem, remélem, keveset látjuk majd a futsalosokat, hiszen az azt jelentené, hogy egészségesek.

Az idényt megelőzően kinevezett sportigazgató, Szöllőskei Péter zárásként elmondta, az egyesület több mint kétszáz utánpótláskorú játékossal is büszkélkedhet, akik közül többen az idei felkészülést is a felnőtt csapattal kezdhették meg: Bognár Martin, Meczner Boldizsár és Lengyel Máté is bizonyíthat. Szöllőskei nyomatékosította, az ajtó mindenki számára nyitva áll, aki hisz magában és a töretlen edzésmunkában.

Kapcsolódó cikk
Lux B. Gábor Veszprémben folytatja!
A korosztályos válogatott futsalossal hosszú távú szerződést kötöttünk.

Az 1. Futsal Club Veszprém augusztus 14-é, hétfőn az Újpest otthonában kezdi az élvonalbeli bajnokságot. Négy nappal később, pénteken 18.30-kor már a hazai közönség előtt is bemutatkozhatnak a korábban bejelentett új játékosok, a támadó Lux. B Gábor és a kapus Oswald Dániel, ugyanis az elmúlt év ezüstérmese, az MVFC Berettyóújfalu érkezik majd a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Kapcsolódó cikk
Oswald Dániel Veszprémben folytatja!
Fiatal, tehetséges kapus csatlakozott a keretünkhöz.

A klub vezetői zárásként elmondták, az év első hazai mérkőzése alkalmával az egykori csapatkapitány-helyettest, Boromisza Dánielt is méltó módon elbúcsúztatják, akinek a 15-ös mezszámát vissza is vonultatták. Az 1. FC Veszprém a 2023/2024-es idényben is ingyenes belépőjegyekkel várja a szurkolóit. 

futsalveszprem.hu
2023. augusztus 9. 11:54