Fájó hazai vereség

A megyei U16-os nagypályás alakulatunk ötgólos vereséget szenvedett a vendég Zirc ellen hétvégén.

A keleti csoport harmadik fordulója izgalmas derbit ígért. U16-os csapatunknak azonban nem sikerült felpörögnie, amely azt eredményezte, hogy a vendég zirciek már az elő felvonást követően két góllal vezettek (félidei állás: 1-3). A második játékrészben már a hozzáállással is problémáink akadtak, a vége így fájó, ötgólos vereség lett (végeredmény: 1-6). 

A Szilágyi DSE gólszerzője: Soós Márk

Ihász Bence vezetőedző a találkozót követően csalódottan értékelt. Úgy fogalmazott, csapata hitetlenül, akarat nélkül futballozott, a zirciek megérdemelten nyertek. Hozzátette, bízik benne, hogy a pofon időben jött, lelkiismerettel dolgoznak tovább.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2021. szeptember 29. 15:03