Későn zárkózott, kikapott a Veszprém

A vendég Balaton Bútor FCV hétgólos hátrány után végül 7-5-re maradt alul a Nyírgyulaj ellen a futsal NB I alapszakaszának hétfő esti, második fordulójában.

A bajnoki címvédő Haladás elleni remek bajnoki rajtot követően idegenbeli összecsapásra készült hétfőn este a Balaton Bútor FC Veszprém. Tatai József és társai az első osztályú futsal-bajnokság második körében a Nyírgyulaj otthonába látogattak, amely az első fordulóban a jó erőt képviselő Berettyóújfalu ellen mindössze egyetlen góllal maradt alul. Izgalmas találkozóra volt kilátás.

Veszprémi részről igencsak fájóan vette kezdetét a találkozó: a vendégek több védekezési hibát is vétettek, amelyeket a nyírségiek játékosai könyörtelenül kihasználtak. Csoma Alpár már az első percben betalált, őt követte a sorban a légiós Matheus (4. perc: 2-0).

Továbbra sem sikerült rendeznie sorait a Balaton Bútornak. A Nyírgyulaj brazil játékosa a tizenegyedikben és a huszonharmadikban is bevette Spandler Mátyás kapuját, így már az első felvonásban mesterhármast szerzett (4-0). Több találat nem esett a játékrészben.

A fordulást követően a Nyírgyulaj ott folytatta, ahol abbahagyta: Matheus nyolc perc alatt ismét háromszor volt eredményes, így már 7-0-ra vezetett a házigazda. A veszprémiek azonban nem adták fel: Rutai és Pál találataival szépítettek a kék-fehérek (33. perc: 7-2).

Három perc volt hátra, amikor Tatai József is feliratkozott a góllövők közé. Feltámadtak a vendégek, de igencsak kevés idejük maradt a zárkózásra. Rutai nem törődött ezzel, ismét gólt szerzett (38. perc: 7-4). Az utolsó minutumban Tatainak is sikerült dupláznia, ám a Nyírgyulaj győzelme már nem forgott veszélyben (végeredmény: 7-5).

A válogatott fővárosi összetartása miatt két hétig szünetelni fog a bajnokság. Bakonyi részről öt játékos is meghívást kapott a nemzeti csapatba: a kapus Spandler Mátyás először nyerte el Turzó József szövetségi kapitány bizalmát.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 2. forduló:
Nyírgyulaj KSE–Balaton Bútor FCV 7-5 (4-0)
Nyírbátor, Városi Sportcsarnok. Vezette: Szűcs (Forgács, Takács).
Nyírgyulaj: Dobó – Szöcs, Ferreira, Csoma, Lapa.
Csere: Petró, Opre (kapusok), Szabó, Orosz, Krajnyák, Tóth, Domokos, Tamás.
Vezetőedző: Lovas Norbert.
Balaton Bútor FCV: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Klcsó (kapus), Fridrich, Ward, Dorogi, Paulista, Bencsik, Fellembek, Kiss.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Gólszerző: Csoma (1.), Matheus (4., 7., 11., 23., 26., 28.) ill. Rutai (30., 38.), Pál (33.), Tatai (37., 39.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. augusztus 24. 11:23