nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Két veszprémi futsalos a legjobbak között

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is megválasztotta az elmúlt kiírás legjobbjait. Két veszprémi játékos, Tatai József és Spandler Mátyás teljesítményét is elismerte a futsalszakág.

Tavaly a pandémia miatt elmaradt az idény legjobb futsalosainak járó elismerések odaítélése, idén azonban sikerült befejezni a bajnokságokat, így a szakágvezetés értékelhette az idényben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat és edzőket.

A szavazásban Kozma Mihály szakágvezető mellett Turzó József szövetségi kapitány, valamint az MLSZ versenyszervezés részéről Mersich Péter, illetve a Futsal Bizottság tagjai vettek részt.

A férfiak mezőnyében a gólkirály- és a legjobb játékos-díjat ugyanaz a futsalos, a Balaton Bútor Veszprémmel kupagyőzelmet és bajnoki bronzot szerző Tatai József kapta meg. 

A nőknél nehéz volt a döntés, hiszen nagyon sok fiatal tehetség tűnt fel egyszerre. Ebben az esetben a taktikai érettség, a játék olvasása döntött a védőjátékos, Tóth Nóra mellett.

A legjobb edző díját a Haladással bajnoki címet szerző Juanra szerezte meg, a szintén szombathelyi Nagy Kevin az év felfedezettje, míg a legjobb kapus a veszprémi Spandler Mátyás lett.

Futsal egyéni díjak, 2020-2021-es idény

A férfi futsal NB I legjobb játékosa: TATAI JÓZSEF (Balaton Bútor Veszprém)
A férfi futsal NB I legjobb kapusa: SPANDLER MÁTYÁS (Balaton Bútor Veszprém)

A férfi futsal NB I legjobb vezetőedzője: CALVO RODRIGUEZ JUAN RAMON (Haladás VSE)
A férfi futsal NB I legjobb játékvezetője: SZILÁGYI NORBERT
A férfi futsal NB I gólkirálya: TATAI JÓZSEF (Balaton Bútor Veszprém)
A férfi futsal NB I felfedezettje: NAGY KEVIN (Haladás VSE)
A női futsal NB I legjobb játékosa: TÓTH NÓRA (DEAC)
A női futsal NB I a legjobb kapusa: TERDIK TAMARA (Budaörs)
A női futsal NB I legjobb edzője: ÜVEGES KATALIN (DEAC)
A női futsal NB I gólkirálynője: PÁDÁR ANITA (TFSE)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2021. augusztus 12. 13:23