Félperces rövidzárlat okozta a vesztünket

Montero révén a vendég Balaton Bútor szerzett vezetést, a címvédő Berettyóújfalu azonban fél percen belül fordított, így győzni tudott az első osztályú futsalbajnokság felsőházi rájátszásának pénteki mérkőzésén.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A futsal NB I felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában a már biztosan döntős, az első helyért és az azzal járó pályaelőnyért küzdő Berettyóújfalu a Veszprémet fogadta péntek este. A címvédőnél Kártik Zsombor eltiltás, Sid és Rafinha pedig sérülés miatt hiányzott, míg a bakonyiaknál a maródi Sásdi Bálint mellett Fridrich Dávid és Fehér Zsolt vezetőedző is azért maradt távol, mert az előző fordulóban begyűjtötte ötödik sárga lapját.

A mieink annak tudatában léptek pályára, hogyha nyerni tudnak, az utolsó forduló eredményétől függetlenül ott lehetnek a „kis döntőben”. Az erőviszonyok azonban a Mezei Vil mellett szóltak, amely idén mindháromszor felülmúlta a Fehér-csapatot. A vendéglátó futsalozott fölényben a találkozó elején. A 2. percben Nagy Imre lövése kerülte el kevéssel Spandler kapuját, majd Bencsik Ádám szerelt önfeláldozóan az utolsó pillanatban.

A játékrész derekánál hazai sarokrúgást követően Nagy lőtt kapásból, aki ismét csak centikkel tévesztett. Kisvártatva pedig a spanyol Alvaro maradt le egy ígéretes beadásról. A 12. percben aztán Spandler ívelt az hazai hatoson belül álló Monteróhoz, aki mellel levette a labdát, majd félfordulatból a bal alsóba durrantott (0-1). Öttel a szünet előtt Rábl találta meg üresen a hatoson beül Nagyot, aki ki is használta a lehetőséget. Aztán rögtön a középkezdést követően Bencsik Ádám veszett labdát, Alvaro pedig kihasználta ezt. Fél percen belül fordított tehát a házigazda (2-1).

Hét perc telt el a második felvonásból, amikor Takács ordító helyzetben a kapufát trafálta telibe. Fél óra elteltével pedig Sándor hárította Tatai életerős, ám középre tartó löketét. A küzdelmes összecsapás hajrájában vészkapussal rohamoztak a veszprémiek, de nem jártak sikerrel. A kék mezesek így vesztesen hagyták el a játékteret, ráadásul Pál bokája megsérült az utolsó percben.

A Berettyó egy pontra megközelítette a Haladást, így a két topcsapat az utolsó fordulóban egymás ellen dönthet az első hely sorsáról. A Kecskemét hétfőn a Debrecent fogadja, s ha nem veszít, az utolsó körben (május 17-én) ki-ki meccset vívhat a mieinkkel a bronzcsatáért.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 9. forduló:
MVFC Berettyóújfalu–Balaton Bútor FC Veszprém 2-1 (2-1)
Berettyóújfalu, 200 néző. Vezette: Futó (Apkó, Deme)
Berettyóújfalu: Sándor – Horváth N., Rézműves, Nagy I., Rábl
Csere: Mezei (kapus), Diez, Szabó P., Gál, Nagy D., Takács, Sipos, Alvaro
Vezetőedző: Sergio Mullor Cabrera
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Klcsó (kapus), Pál, Komáromi, Montero, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Edző: Németh Gábor
Gólszerzők: Nagy I. (15.), Alvaro (15.), ill. Montero (12.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. május 9. 12:19