Pál négyszer villant, a Veszprém háromgólos hátrányból fordított

Megszerezte első győzelmét a futsal NB I felsőházi rájátszásában a Balaton Bútor FC Veszprém, amely hétfő este háromgólos hátrányból felállva nyert a Kecskemét vendégeként.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Az egyaránt nyeretlen Kecskemét és Veszprém csatájával – három hét szünet után – folytatódott a futsal NB I felsőházi küzdelemsorozata.

A vendég bakonyiak felkészülése korántsem volt zökkenőmentes, hiszen Komáromi Péter, Tatai József és Bencsik Roland is sérülést követően térhetett vissza. Boromisza Dániel viszont nem tudta vállalni a játékot, ahogyan az eltiltott Rutai Balázsra sem számíthatott Fehér Zsolt vezetőedző.

Kissé óvatosan kezdték a hétfő esti találkozót a felek, egyik kapu előtt sem alakult ki igazán veszélyes helyzet. A hazaiak aztán rögtön az első lehetőségüket gólra váltották. A 6. percben Sásdi még védte Gavrilovics löketét, a kipattanót azonban Mánya már a hálóba zúdította.

Gyorsan egyenlíthetett volna a Veszprém, ám Bencsik Ádám beadását követően Mánya tisztázni tudott Fridrich elöl. Pál távolról veszélyeztetett, Tombácz könnyedén védett. Jóval hatékonyabbnak bizonyultak a helyzetkihasználás terén az alföldiek: a játékrész derekánál Garvrilovics szép mozdulattal lőtt a kapuba (2-0).

A rivális uralta a találkozót, ami néggyel a szünet előtt újabb gólt eredményezett. Mánya vezethetett egy gyors kontrát a bal oldalon, a román válogatott játékos jobbal elhúzta a labdát, ballal pedig ellőtte Sásdi mellett (3-0). A Veszprémnek háromgólos hátrányban is volt tartása. Tatai átadását követően Pál előzte meg volt dunaújvárosi csapattársát, Klacsákot, majd a hosszúba tekerte a játékszert. Egy perccel később pedig Tatai bombázott nagy erővel a hálóba (3-2).

A hajrában öt a négy elleni játékkal rukkolt elő a Fehér-csapat. Montero járt a legközelebb a gólszerzéshez, ám a spanyol a hálótartó vasat találta el. Kulcsár kísérletét követően a 28. percben még megmentette a kapufa a Balaton Bútort, nem sokkal később azonban ismét kétgólos hátrányba került. Mánya szabadrúgása ugyanis a kapu előterében helyezkedő Simicshez került, aki ismét kétgólos előnyhöz juttatta az övéit (4-2).

A bakonyiak azonnal válaszolni tudtak. Pál húzott befelé a jobb oldalról, majd tizenhárom méterről a jobb alsóba bombázott. Másodpercekkel később pedig Komáromi oldalberúgását zúdította kapásból a hálóba a válogatott kiválóság (4-4). Az egyenlítést követően a vendégek futsaloztak aktívabban, ami a 36. percben eredményre is vezetett: Sásdi kidobását megszelídítve Tatai a kimozduló Tombácz mellett vezetést szerzett csapatának.

Ezúttal a Kecskemét játszott vészkapussal, a Veszprém pedig büntetett. Pál a saját térfeléről szerezte együttese hatodik, önmaga negyedik találatát (4-6). Győzelmének köszönhetően tovább harcolhat a bronzpárharcért a Fehér-csapat, amely pénteken ismét idegenben, Debrecenben próbálhat szerencsét.

Futsal NB I, felsőházi rájátszás, 5. forduló:
SG Kecskemét Futsal–Balaton Bútor FC Veszprém 4-6 (3-2)
Kecskemét, zárt kapuk mögött. Vezette: Borbás (Belicza, Bereczki)
Kecskemét: Tombácz – Klacsák, Gavrilovic, Ristics, Mánya Szabolcs
Csere: Csákó (kapus), Móra, Simics, Récsei, Scherban, Sallai Bence, Kulcsár
Vezetőedző: Koós Károly
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Komáromi, Montero
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Fridrich, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Kiss M., Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Mánya (6., 16.), Gavrilovics (9.), Simics (29.), ill. Pál (17., 30., 30., 37,), Tatai (18., 36.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. április 19. 21:30