A továbbjutásért játszik a futsalválogatott

A négy veszprémivel felálló magyar férfi futsalválogatott kedden 14 órakor a kazah csapatot fogadja a Sterbinszky Amália Csarnokban. A tét a csoportból való továbbjutás, amelyhez akár egy pont is elég.

Már csak két forduló van hátra a futsal Európa-bajnoki selejtezősorozatból, április 13-én végeredményt hirdetnek a csoportunkban, amelyből még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra. Az eddig hibátlan kazahoknak már csak egy győzelemre van szükségük a hátralévő három meccsből a csoportelsőség bebiztosításához, a másik három együttes, a magyar, a fehérorosz és az izraeli csapat abban reménykedhet, hogy végül befut a második helyre, ami jó esetben Eb-részvétel, rossz esetben rájátszásbeli részvételt jelenthet számára (a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik kijut a hollandiai Európa-bajnokságra, a két maradék csoportmásodik rájátszásban dönti el egymás között az utolsó Eb-hely sorsát).

A Turzó József vezette magyar válogatott számára akár egy pont megszerzése is elegendő lehet a második hely megszerzéséhez, ha ezt a döntetlent április 13-án Fehéroroszországban éri el, és közben az izraeliek nem érnek el világraszóló bravúrt a kazahok és a fehéroroszok ellen. A mieink számára a fenti forgatókönyv esetén tét nélküli a kazahok elleni keddi, hazai találkozó, ám Turzó József szövetségi edző elárulta: csapatunk nem ebben a szellemben készül Európa egyik legerősebb válogatottja ellen.

Szükségünk van az éles nemzetközi mérkőzésekre, fontosnak tartjuk, hogy maximális erőbedobással készüljünk a kontinens egyik legjobbja ellen, amelynek erejére jellemző, hogy oda-vissza simán legyőzte a fehéroroszokat. Megpróbálunk pontot szerezni ezen a találkozón, és csak a lefújás után fókuszálunk az utolsó, minden eldöntő minszki összecsapásra. Tudjuk, melyik mérkőzésen mit szeretnénk játszani, ehhez taktikailag előre kell lépnünk, és nagyon fontosak a mentális összetevők is. Kielemeztük riválisainkat, de a saját alapjátékunkat próbáljuk játszani, lehetőség szerint minél magasabb szinten. Az egyéni formák terén van némi hiányérzetem, továbbra is érezhető a járvány miatti nagyon hosszú leállás, és a játékosok betegségének hatása, de azon dolgozunk, hogy a megfelelő csapatjátékkal és hozzáállással eltüntessük ezt a fajta lemaradást 

– mondta az mlsz.hu-nak Turzó József.

Ami a keret összetételét illeti: Komáromi Péter sérülés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, a többi kerettagra azonban számíthat a szövetségi kapitány.

A kazahoktól az első fordulóban erősen tartalékosan 5-0-ra kaptunk ki idegenben, míg a fehéroroszokat hazai pályán 2-1-re sikerült legyőznünk. A mieink jelenleg hat ponttal állnak a második helyen a kilencpontos kazahok mögött, míg a fehéroroszoknak és az izraelieknek 3-3 pontjuk van (Kazahsztán és Izrael még csak három-három meccset játszott). 

A magyar válogatott kerete:

Kapusok
Alasztics Marcell (Haladás)
Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Sásdi Bálint (Veszprém)

Mezőnyjátékosok
Dávid Richárd (Haladás)
Dróth Zoltán (Haladás)
Faragó Lajos (DEAC)
Hajmási Milán (Haladás)
Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Szabolcs (FTC)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Pál Patrik (Veszprém)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Rutai Balázs (Veszprém)
Siska Gergő (DEAC)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Tatai József (Veszprém)
Vas Ádám (Haladás)

Az utolsó két forduló programja:

Április 6. (kedd), 14.00: Magyarország–Kazahsztán
Április 13. (kedd), 17.00: Fehéroroszország–Magyarország

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2021. április 6. 10:29