nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
ARAMIS SE
2026. március 6.
Utolsó mérkőzés
ÁSF NYÍREGYHÁZA
4
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. február 23.

Döntetlennel kezdte a rájátszást a Veszprém

Legalább nyolc kapufát lőttek és háromszor is vezetést szereztek a bakonyiak, a vendég Debrecen azonban rendre egyenlíteni tudott, így egy pontot elvitt a Március 15. utcai csarnokból a futsal NB I felsőházi rájátszásának nyitó fordulójában.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

 

Az alapszakaszban elért harmadik helyének köszönhetően két bónuszponttal kezdte a rájátszást a Veszprém, amely a felsőház hétfői nyitányán a pont nélkül rajtoló Debrecent fogadta a zárt kapus Március 15. utcai sportcsarnokban. Agilisan kezdtek a hajdúságiak, akik távoli lövésekkel veszélyeztettek a találkozó elején. Az 6. percben már védenie kellett Sásdinak, miután Tóth „megkínálta” egy kellemetlen lökettel. A Veszprém még közelebb járt a gólszerzéshez, Fridrich lövése nyomán ugyanis a kapufán csattant a játékszer.

Sásdi újabb védést mutatott be, ezúttal a brazil Thiago kísérletét blokkolta. A túloldalon megint a lécen csattant a játékszer, ezúttal Tatai járt centikre a gólszerzéshez. A játékrész derekához érve még inkább felpörögtek az események. Előbb Montero iramodott meg egy gyors kontrát követően, majd lőtt a kapu mellé, aztán Sásdi spárgázta ki Tóth kísérletét.

A 12. percben megzörrent a háló: Fridrich és Pál tetszetős összjátékát követően utóbbi talált be közelről (1-0). Meg is duplázhatta volna előnyét a Balaton Bútor, ám Rutai szabadrúgását követően Tatai ismét csak a kapufát találta el. Öttel a szünet előtt Tóth lépett ki remek ütemben, de csúnyán fölé durrantott. Thiago szép csellel csapta be védőjét, majd közelről tüzelt, de Sásdi bravúrral védett. A 18. minutumban egyenlített a DEAC. Szentes-Bíró távoli lövését Sásdi még védte, a kipattanót azonban Siska elegánsan a hálóba emelte (1-1).

Nem sokáig örülhettek az egálnak a vendégek, Tatai kapáslövése ugyanis a hazaiakon megpattanva a hálóban landolt (2-1). A játékrész újabb bakonyi kapufával zárult: ezúttal Rutai zörgette meg a lécet. Egy perc sem telt el a második felvonásból, Kántor életerős lövését máris védeni kellett Sásdinak. A túloldalon Szentes-Bíró tisztázott, továbbra is magas színvonalú, lüktető mérkőzést láthattak az internetes közvetítés nézői.

A folytatásban a Veszprém dominált, amely többet birtokolta a labdát és több veszélyes lehetőséget is teremtett. A 29. percben Boromisza próbálkozott éles szögből, de Krajcsi ezúttal is résen volt. Fordultak a vendégek és fordult a kocka is: Kántor kilenc méterről hatalmas bombát ragasztott a hosszú felsőbe (2-2). Montero lábában volt az újabb hazai találat, de a spanyol mellé durrantott. Egy támadáson belül Komáromi és Boromisza is eltalálta a kapufát, de a fekete mezesek szabálytalankodtak a hatoson belül. Pál állt a büntetőhöz, s kíméletlenül be is varrta (3-2).

Aki nem látta, talán el sem hiszi, de Tatai újabb két kapufát lőtt. A kihagyott helyzetek pedig nem maradtak büntetlenül: öttel a vége előtt Thiago élesen belőtt labdája Fridrichről a hálóba pattant (3-3). Úgy tűnt, hogy egyik alakulat sem elégszik meg az egy ponttal, záporoztak a helyzetek mindkét porta előtt, de több gól már nem esett. Fehér Zsolt legénysége tehát döntetlennel kezdte a rájátszást.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 3-3 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Vass (Wittner, Ibriksz)
Veszprém: Sásdi – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Cseresznyés, Palvek, Fridrich, Pál, Komáromi, Montero, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Debrecen: Krajcsi – Faragó, Szentes-Bíró, Siska, Kántor
Csere: Dobi (kapus), Sánta, Tóth, Thiago, Berecz, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Pál (12., 32.), Tatai (19.), ill. Siska (18.), Kántor (29.), Fridrich (35. – öngól)

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Úgy vélem, hogy megérdemeltük volna a három pont, hiszen rengeteg energiát mozgósítottunk a győzelemért. Sajnos azonban a ziccer helyzeteinknél nem megfelelően koncentráltunk, illetve lőttünk mintegy tíz kapufát. A debreceniek előtt is le a kalappal, mert jól küzdöttek, de úgy érzem, hogy játékban többet nyújtottunk. Nem történt tragédia, megyünk tovább. Tudtuk, hogy a felsőházban ehhez hasonló mérkőzések várnak ránk. Az idei szezon egyik legmagasabb szintű mérkőzését vívtuk ma.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. elolvasom
2021. február 23. 8:02