Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat

A mesterhármast szerző Tatai József mellett Boromisza Dániel is bevette a vendéglátó Nyírgyulaj portáját – két vesztes bajnoki után ismét nyert a Balaton Bútor FC Veszprém futsal NB I-ben.

A sereghajtó, az eddigi tíz fordulóban egyetlen pontot gyűjtő Nyírgyulajhoz látogatott hétfő este a harmadik helyezett Veszprém az első osztályú futsalbajnokságban.

Fehér Zsolt vezetőedző betegsége miatt Németh Gábor másodedző dirigálta a bakonyi együttest, amelyből Bognár Péter bokaszalag-szakadás, Bencsik Roland pedig izomsérülés miatt hiányzott. Felépült viszont hosszú ideig tartó vállsérüléséből Klcsó Gábor, aki az idény során előszőr került be a keretbe.

Az ukrán Klusin révén a hazai szerezték vezetést a 7. percben, ám Boromisza szinte azonnal egyenlített. Újabb két perc elteltével, Tatai jóvoltából már a mieinknél volt az előny, néggyel a lefújás előtt aztán megduplázta a különbségét a csapatkapitány (1-3).

A második játékrészben a küzdelem dominált, az újabb találatra egészen a 35. percig kellett várni. Ekkor ismét Tatai volt eredményes, aki immáron a tizenhetedik találatát jegyezte a bajnokságban, amivel továbbra is vezeti a góllövőlistát. A hajrában a nyírségiek szépítettek, de Fekete Gábor gólja már nem osztott-szorzott (2-4).

A Balaton Bútor vasárnap (18.45) a Ferencváros ellen játssza következő bajnokiját a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Futsal NB I, 11. forduló:
Nyírgyulaj KSE–Balaton Bútor FC Veszprém 2-4 (1-3)
Nyírbátor (zárt kapuk). Vezette: Szűcs (Boda, Szabó)
Nyírgyulaj: Dobó – Nagy B., Harmati, Kondás, Lapa
Csere: Opre (kapus), Szabó Á., Orosz, Klusin, Phrakonkham, Fekete G., Hajdu, Haburcsák, Domokos
Vezetőedző: Lovas Norbert
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza D., Rutai
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Palvek, Fridrich, Tar, Bencsik Á., Kovács B.
Edző: Németh Gábor
Gólszerzők: Klusin (7.), Fekete G. (40), ill. Boromisza (8.), Tatai (10., 16., 35.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. november 25. 9:46