Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat

A címvédő Berettyóújfalu 3-0-s félidei állást követően 5-2-re legyőzte a Veszprémet az első osztályú futsalbajnokság vasárnapi szuperrangadóján.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Csúcsrangadóval zárult a futsal NB I alapszakaszának első köre: a második helyen álló Veszprém a címvédő, szintén huszonegy pontos Berettyóújfalut fogadta a Március 15. utcai sportcsarnokban. Az eddigi nyolc forduló során mindkét gárda hét győzelmet aratott, s csak az éllovas Haladással szemben maradt alul. A mienk eggyel jobb gólkülönbségüknek köszönhetően várhatták jobb pozícióból a vasárnap esti összecsapást.

Ahogyan arra számítani lehetetett, a légiósokkal megerősített vendégek domináltak a találkozó elején, míg a bakonyiak kontrákra rendezkedtek be. A négyszeres bajnok csapatkapitánya, Rábl már a 2. percben megtornáztatta Sásdit, ám a válogatott portás védeni tudott. Kisvártatva pedig Szabó kapáslövése kerülte el a jobb felső sarkot. Jött az ellentámadás: Komáromi, Pál és Tatai szép összejátéka végén a csapatkapitány tüzelt, de a labda a kapu fölé szállt.

A folytatásban is a hazai térfélen „pattogott” a játékszer, a vendég gárda – melyet Mullor Cabrera Sergio betegsége miatt Trencsényi János irányított – mezőnyfölénye a 9. percben aztán góllá érett: Rafinha berúgását követően Rábl lőtt a hálóba Sásdi lábai között (0-1). A Balaton Bútor továbbra sem tudott nagyobb helyzeteket kialakítani, Tatai jóvoltából egy távoli lövésre futotta a mieinktől, de Mezei hárított. Néggyel a szünet előtt Gál berúgása Horváthot találta meg, akinek a megpattanó lövése a kapuba szállt (0-2).

Fehér Zsolt időkérése sem segített. Egy perccel később ugyanis az előzőhez hasonló jelenet játszódott le: Gál szögletét követően ismét Horváth lőtt, méghozzá kapásból, a labda ezúttal is megpattant egy hazai védőn, s újra a hálóban landolt (0-3). A hajrában távoli löketekkel próbálkozott a Veszprém, ám Pál és Boromisza kísérletét is kiütötte Mezei, így az állás nem változott a szünetig.

A második játékrészben már Spandler őrizte a kék mezesek kapuját, Fehér Zsolt pedig már két perc elteltével váltott öt a négy elleni játékra. A 25. minutumban Pál kísérletét hatástalanította Mezei, a labda Alvarito elé került, aki a saját térfeléről az üres veszprémi kapu mellé ívelt. Kisvártatva Bencsik Ádám szépíthetett volna, de Gál az utolsó pillanatban felszabadított.

A Veszprém lényegesen bátrabban, támadóbb felfogásban játszott. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy a Berettyó – jelentős előnye birtokában – átengedte a terepet vendéglátójának. A házi gólkirály Pál ezúttal is sokat vállalt, de a befejezéseknél pontatlannak bizonyult. Fél óra elteltével aztán megtört a jég: Pál kísérletét Mezei Tatai elé ütötte, aki szépíteni tudott (1-3). Gyorsan támadásba lendült a címvédő, előbb Rafinha, majd Alvarito tűzte kapura a játékszert, ám Spandler mindkétszer résen volt.

Megint vészkapussal támadott a Veszprém, de újabb hazai gól helyett tovább nyílt az olló. Hárommal a lefújás előtt Rábl kötötte le két védő figyelmét, majd az üresen érkező Gálhoz passzolt, aki két gólpassz után maga is betalált. S ezzel még nem volt vége, Alvarito ugyanis labdát szerzett a saját kapuja előtt, s ezúttal már be is lőtte az üresen tátongó túloldali ketrecbe (1-5).

A Veszprém továbbra is küzdött a szebb végeredményért, e törekvése pedig sikerre is vezetett: a hajrában ugyanis Boromisza átadását Tatai közelről bepofozta (2-5). A Fehér-csapat tehát elvesztette hazai veretlenségét, a Mezei-Vill közelebb került a listavezető Haladáshoz.

Futsal NB I, 9. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–MVFC Berettyóújfalu 2-5 (0-3)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Wittner (Czene-Joó, Ibriksz)
Veszprém: Sásdi – Tatai, Fridrich, Pál, Boromisza
Csere: Spandler (kapus), Cseresznyés, Palvek, Komáromi, Rutai, Bognár, Bencsik Á., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Berettyóújfalu: Mezei – Diece, Rabló, Szabó O., Rafinha
Csere: László (kapus), Horváth N., Rézműves, Nagy I, Gál, Kártik, Szatmári, Nagy D., Alvarito
Edző: Trencsényi János
Gólszerzők: Tatai (32., 39.), ill. Rábl (9.), Horváth N. (16., 17.), Gál (37.), Alvarito (38.)

Így nyilatkoztak a főszereplők az M4 Sport+ csatornának

Fehér Zsolt: – Gratulálok a Berettyónak, amely úgy állt bele a rangadóba, ahogyan kell. Nem volt szerencsénk, három megpattanó lövésből három gólt kaptunk, ami mentálisan nagyon megfogott minket. Ettől függetlenül a fiúk minden tőlük telhető megtettek. A szünetben próbáltuk kijavítani a hibáinkat, közelebb is kerülhettünk volna a vendégeinkhez, de két egyéni hibából megint kapituláltunk. Dolgozunk tovább, mert, úgy látom, hogy nem vagyunk olyan messze a Berettyótól.

Tatai József: – Az első félidő nagyon gyengén sikerült, négy lövésből három gólt kaptunk. A félidőben rendeztük a sorokat, a második felvonásban már jobban játszottunk, de ezért sajnos nem adnak pontot. Nem volt rajtunk teher, hazai pályán felszabadultan kellett volna játszanunk.

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. november 1. 20:42