Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét

A Balaton Bútor FC Veszprém a szintén első osztályú Debrecent látja vendégül a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Rendhagyó sorsolásra került sor a futsal Magyar Kupában, hiszen a vírushelyzet miatt csak online lehetett követni az eseményt – számolt be a futsalhungary.hu.

Tizenhat együttes volt érdekelt, amelyek közül – a versenykiírás értelmében – a tavalyi két döntős, a Haladás és a Berettyóújfalu nem kerülhetett össze. Elsőnek a Berettyóújfalut húzták ki, amely Kecskemétre látogat majd, a címvédő Haladás pedig az NB II-es Mádnál vendégszerepel.

Ezután két NB II-es csapatot húztak ki: a Kistarcsa a Tihany vendége lesz. Ezt követően több első osztályú csapat is összekerült: a Dunaferr a Nyírgyulajt fogadja, az Újpest az Aramist látja vendégül.

A szakportál szerkesztőinek véleménye szerint a forduló legnagyobb rangadója a Debrecen veszprémi vendégjátéka lesz.

Az FTC a másodosztályú TFSE-nél, a Gyöngyös pedig a REAC-nál vendégszerepel. A párharcokat tekintve két másodosztályú csapat biztosan legalább lesz a legjobb nyolc között, míg négy élvonalbeli alakulat egészen biztosan búcsúzik.

A 3. forduló párosítása:

Újpest RFC–Aramis SE
Mádi FC (NB II)–Haladás VSE
Dunaferr–Nyírgyulaj KSE
TFSE (NB II)–FTC
Kecskemét–MVFC Berettyóújfalu
Balaton Bútor FC Veszprém–Debreceni Egyetem AC
REAC-SISE (NB II)– Gyöngyös (NB II)
Tihanyi FC (NB II)–Kistarcsai VSC (NB II)

A hivatalos játéknap: november 4., szerda

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. október 30. 16:04