Nincs rajtunk nyomás, magunkra koncentrálunk

Vezetőedzőnk mellett két játékosunkat kérdeztük a Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés előtt. A találkozót vasárnap 14 órától az M4 Sport+ csatorna élőben közvetíti!

A bajnokság soron következő fordulójában a Ferencváros otthonába, a Népligetbe látogatunk. A találkozót vasárnap 14.00 órától a Magyar Televízió M4 Sport+ csatornája élőben közvetíti! Listavezetőként érkezünk a fővárosba, százszázalékos mutatóval. Tovább fokozza a derbi hangulatát, hogy Madarász János együttese eddig háromból három vereséget jegyzett az idei kiírásban: égető szükségük van arra a három pontra, amit magunkkal tervezünk hozni.

Fehér Zsolt elmondta, jó érzéssel tölti el, hogy ilyen rövid idő után máris családtagként kezelik a veszprémi szurkolók.

Vezetőedzőként minden erőmmel azon dolgozom, hogy a csapatunk sok örömöt szerezhessen a közönségünknek. Nincs rajtunk nyomás, magunkra koncentrálunk. Ezt fogjuk tenni vasárnap is, viszont a helyzetkihasználás tekintetében koncentráltabbaknak kell lennünk. Felkészültünk ellenfelünkből, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy játékostekintetben jó erőt képviselnek a fővárosiak. Ígérem, mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük veretlenségünket!.

Komáromi Péter emlékeztetett, eltiltása miatt a közelmútlban volt ideje gondolkodni is: úgy érzi, mentálisan is sikerült fejlődnie.

Boldog vagyok, hogy vasárnap ismét pályára léphetek! A műtétem óta kiváló állapotban érzem magamat. Őszintén remélem, hogy segítségére válhatok majd a csapatunknak. A Ferencváros ellen játszani mindig hatalmas élmény, nekem különösen, hiszen anno a zöld-fehérek között nevelkedtem. A pályafutásom a Népligetben kezdődött el, örömmel gondolok vissza arra az időszakra.  Nem lesz egyszerű, de meg fogunk érte dolgozni, hogy listavezetőként is távozzunk a fővárosból!

Fridrich Dávid jó iramú mérkőzésre számít, amelyen több volt csapattársával is farkasszemet készül nézni.

Presztízscsatára készülhetünk, hiszen az FTC – legyen szó bármilyen sportágról – tiszteletet érdemel. Nem szabad kiindulnunk abból, hogy vendéglátóink három vereséggel kezdték a bajnokságot: egy jó együttesről van szó, amelyben több volt csapattársam is szerepel. Arról nem is beszélve, hogy a televízió is közvetíti a mérkőzést, ami még szintén dobhat a játékosok motivációján. Szeretnénk folytatni sorozatunkat és a tabella élén maradni, azaz egyértelműen a három pontért utazunk a Népligetbe!

#együttdobban

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. szeptember 19. 10:40