Fél év elteltével játszik ismét hazai bajnokit az 1. FCV

A futsal NB I-ben magabiztos győzelemmel rajtoló Veszprém idénybeli első hazai tétmérkőzésén a súlyos vereséggel kezdő Nyírgyulajt fogadja hétfőn (18.30) a Március 15. utcai csarnokban.

Új vezetőedzője, Fehér Zsolt irányításával július végén kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es idényre a veszprémi futsalcsapat, amely Sásdi Bálint, Fridrich Dávid, Pál Patrik és Rutai Balázs személyében minőségi, magyar válogatott játékosokkal erősödött a nyáron.

Szerettem volna egy olyan komplex csapatot építeni, amelyik a mérkőzések alatt egyik pillanatról a másikra játékstílust tud váltani. Ennek szellemében igazoltunk az említett minőségi magyar játékosokat. A mögöttünk hagyott időszak pedig még inkább megerősített abban, hogy jó döntés volt Veszprémbe csábítani őket

– fogalmazott Fehér Zsolt a vehir.hu érdeklődésére.

A nyári felkészüléssel kapcsolatban a bakonyiak vezetőedzője megjegyezte: a hathetes munka során a fizikális és a taktikai feladatok elsajátítása volt a fő szempont. Tanítványai jól dolgoztak. S bár adódtak kisebb sérülések, ezekből hamar felépültek a játékosok. 

 A felkészülési mérkőzéseinken viszontláttam azokat a dolgokat, amiket az edzéseken, illetve a videózások alkalmával kértem. Egyik-másik edzőmeccsünket kielemezve különösen sokat tanultunk. Az elvégzett munka alapján tehát bizakodva várhattuk a bajnoki rajtot.

A hét eleji nyitány pedig nagyszerűen sikerült, hiszen a csapat Tatai József egy góljával, valamint az újonc Pál Patrik és Fridrich Dávid duplájával 5-2-es győzelmet aratott a Kecskemét vendégeként.

Fontos volt a rajt, szerettük volna sikerrel kezdeni a szezont, ez pedig sikerült is. Kemény mérkőzésre számítottam. Tudtuk, hogy nagyon erős a kecskemétiek kerete, talán ők vitték véghez a legnagyobb erősítést a szünetben. Türelmesen és taktikusan játszottunk. Arra számítottunk, hogy az öt külföldi játékosuk nem fogja végig bírni a találkozót, ez pedig a véghajrában be is igazolódott. Ott döntöttük el a három bajnoki pont sorsát

– elemezte a találkozót a tréner.

A koronavírus-járvány, majd annak következtében a 2019/2020-as idény felfüggesztése miatt több mint fél év elteltével léphet pályára ismét saját közönsége előtt a bakonyi gárda, amely legutóbb március 2-án, a Csömör ellen játszott hazai környezetben tétmérkőzést.

Hétfőn (18.30) az a Nyírgyulaj látogat a Március 15. utcai csarnokba, amely – ellentétben a veszprémiekkel – meglehetősen gyengén rajtolt, hiszen hazai pályán 9-4-re alulmaradt a Debrecennel szemben. Fehér Zsolt szerint azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni ebből a fiaskóból.

Nem szabad azzal foglalkozni, hogy a Nyírgyulaj milyen eredményt ért el az első fordulóban. Ha így teszünk, meglepetés érhet minket, amit nem engedhetünk meg magunknak. A Gyulajnak jó csapata van, négy minőségi légióssal, illetve válogatott játékosokkal a soraiban. Úgy kell pályára lépnünk hétfő este is, ahogyan Kecskeméten is tettük: csakis magunkkal kell foglalkozni, el kell érni, hogy a mi akaratunk érvényesüljön a mérkőzés elejétől. Plusz motivációt jelent mindenki számára, hogy hazai környezetben győztes mérkőzéssel a hátunk mögött szerepelhetünk újra a Március15. utcai csarnokban. Szeretnénk jó játékkal és győzelemmel bemutatkozni az idei szezonban hazai környezetben.

A veszprémi klub a találkozót megelőzően búcsúztatja el korábbi első számú kapusát, Schmidmajer Ádámot, illetve visszavonuló klasszisát, Gyurcsányi Zsoltot.

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. szeptember 6. 14:19