Dupláztak az újoncok, Fehér Zsolt győzelemmel debütált

Az egyaránt két gólt szerző Pál és Fridrich mellett Tatai is betalált, a félidei döntetlen után magabiztosan nyertek a veszprémiek futsalosok hétfőn az NB I nyitó körében.

Százhetvenöt nap elteltével játszott ismét tétmérkőzést a veszprémi futsalcsapat, amely a nyáron kinevezett Fehér Zsolt irányításával Kecskeméten vendégszerepelt az NB I nyitó fordulójában.

Az 1. FCV új szerzeményei közül a kapus Sádi Bálint, valamint Pál Patrik és Rutai Balázs is a kezdő ötösben szerepelt. A negyedik újonc, Fridrich Dávid a kispadon foglalt helyet, az eltiltását töltő Komáromi Péterre viszont nem számíthatott a stáb.

A találkozó elején a házigazda birtokolta többet a játékszert, a Veszprém többnyire távoli lövésekkel veszélyeztetett. Mégis a mieink jutottak vezetéshez: a 7. percben Pál, Tatai és Rutai szép háromszögelése után a kapu előterébe befutó Pálhoz került a játékszer, aki közvetlen közelről a hálóba lőtt (0-1).

Hárommal a szünet előtt a hatméteres vonalról végezhettek el szabadrúgást a hazaiak. Mánya készített le Riszticsnek, aki azonnal visszapasszolt, a „feladó” pedig hatalmas gólt vágott. Több gól már nem esett a pihenő előtt, egállal vonultak szünetre a felek.

Bizonyítási vágytól fűtve, nagy elánnal kezdte a második felvonást a Fehér-csapat. A 23. percben Tatai csent erőszakos labdát a félpályánál Riszticstől, majd a hatoshoz érve könyörtelenül kilőtte a jobb alsó sarkot (1-2).

Szerencsétlen körülmények között egalizált ismét a Kecskemét, hiszen Mánya szabadrúgása Fridrich hasán megpattanva a hálóba pattant.

Tízzel a vége előtt megint a mieinknél volt az előny, miután Fridrich egy hosszú indítást követően a hosszú alsóba bombázott. Nem sokkal később újra Risztics adta el a játékszert, Fridrich pedig köszönte a lehetőséget és a hálóba lőtt (2-4).

A Veszprém a folytatásban is dominált, Rutai többször is betalálhatott volna, de csak kapufáig jutott. Hárommal a vége előtt egy szöglet után Pál lőtt távolról a hálóba (2-5). A vendéglátó a hajrában öt a négy elleni játékkal is próbálkozott, de nem tudott szépíteni, Sásdi továbbra is magabiztosan őrizte portáját.

Fehér Zsolt tehát győzelemmel debütált a veszprémi kispadon. Együttese egy hét múlva a Nyírgyulaj vendéglátójaként folytathatja a pontgyűjtést.

Futsal NB I, 1. forduló:
Kecskemét–1. FC Veszprém 2-5 (1-1)
Kecskemét, vezette: Belicza (Boda, Minda).
Kecskemét: Tombácz – Gavrilovics, Risztics, Serban, Mánya.
Csere: Verebélyi (kapus), Móra, Simics, Nyeste, Récsai, Sallai, Szedmák.
Vezetőedző: Koós Károly.
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Spandler (kapus), Fridrich, Tar, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M., Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Gólszerzők: Mánya (17., 25.), ill. Pál (7., 37.), Tatai (23.), Fridrich (30., 31.).

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. szeptember 1. 8:01