Közös teherviselés a futsalosoknál

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfő esti döntésének alapján, az új koronavírus-járvány következtében a férfi futsal NB I 2019/2020-as évada hivatalosan is véget ért. A határozat értelmében az 1. FC Veszprém a következő idényben is az élvonalban szerepelhet.

Mint ismert, az új koronavírus-járvány következtében a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) előbb zárt kapuk mögé rendelte mérkőzéseinek lejátszását, később pedig határozatlan időre fel is függesztette azokat. A tegnapi nap folyamán azonban végre a végleges határozat is megszületett.

A döntés értelmében az 1. FC Veszprém számára hétfőn este befejeződött a 2019/2020-as idény.

A világjárvány közepette a tömeges érintkezés továbbra is komoly veszélyt jelenthet, a szövetség ezért úgy látta a legjobbnak, ha egységesen lezárja a futsal-bajnokságokat mindkét nemben, minden korosztályban. 

Ebben az idényben így több mérkőzést már nem játszanak a csapatok: nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, az együttesek nem kapnak érmeket és oklevelet.

Az 1. Futsal Club Veszprém, amely az élvonal felfüggesztése előtt a tízcsapatos tabella hetedik pozícióját foglalta el, a 2020/2021-es évadot is az NB I-ben kezdheti meg.

Rajki Tamás ügyvezető elmondta, a jelen helyzet természetesen senkinek sem egyszerű, mégis mind emberileg, mind gazdaságilag megpróbálták a leghumánusabb döntést hozni az elkövetkezendő időszakra. Ami azt jelenti, hogy a klub a szerződésbontások helyett inkább a közös teherviselés elve mellett határozott: 

a vezetőktől az edzőkön át a játékosokig minden stábtagnak egységesen csökkentették a bérét az idény elmaradt időszakára.

Az igazgatótól megtudhattuk, az edzésmunka egyelőre még mindenkinek a saját otthonában, online ellenőrzéssel zajlik. A vezetők az edzőkkel a hét folyamán egyeztetnek arról, hogy miként folytatódjon a munkavégzés.

futsalveszprem.hu

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2020. május 24. 12:30