Rajki Tamás: Keressük a kiutat!

Egy a célunk: kiszolgálni ismét szeretett közönségünk.

– Természetesen ahogy a siker, úgy a kudarc is a miénk. S nem véletlenül beszélek többesszámban: egy csapatot alkotunk eredményességben és eredménytelenségben is. Amit az őszi szezonban tanúsítottunk pontosan tudjuk, hogy nem minősíthető, ezért elnézést is szeretnénk kérni.

– Dolgozunk, keressük a kiutat. A vezetőség épp ezért a közeljövőben meg fogja tenni a szükséges lépéseket! A bizalmunk viszont a szakmai vezetőnk felé – ahogy a munkába vetett hitünk – továbbra is töretlen! Egy a célunk: kiszolgálni ismét szeretett közönségünk – fogalmazott ügyvezetőnk, Rajki Tamás.

Rajki Tamás

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2019. december 17. 14:00