Egy pontot szerzett Debrecenben a Veszprém

Frank Tamás legénysége fordulatos meccsen 2-2-es döntetlent ért el a Debrecen vendégeként a futsal NB I pénteki találkozóján.

Az ötödik helyen álló Debrecen otthonában kezdte az első osztályú futsal-bajnokság második körét a kilencedik pozíciót elfoglaló Veszprém. Emlékezetes, hogy a mieink az őszi nyitó fordulóban – jókora meglepetésre – 4-2-es vereséget szenvedtek a hajdúságiak vendéglátójaként. Így a pontszerzési remények mellett a visszavágás vágya is fűthette a Frank-csapatot a péntek esti bajnokin, amelyen az eltiltott Komáromi Péter és a sérült Klcsó Gábor továbbra sem léphetett pályára.

Nyílt küzdelmet hozott a találkozó első periódusa, mindkét gárdának megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre. Előbb Rácz vezethette egy az egyben Spandlerre a játékszert, aki a kapu mellé lőtt. Majd egy gyors kontra végén Tatai jutott át Faragó kapuson, ám a csapatkapitány Szentes Bíró tisztázni tudott a gólvonalról.

Záporoztak a helyzetek, de mindkét hálóőr magabiztosan őrizte portáját. Öttel a szünet előtt Kántor szerzett labdát Bognár Pétertől, s lőtte ki a jobb alsó sarkot. Több gól pedig már nem esett, így a szünetben 1-0 állt az eredményjelzőn.

A veszprémiek a pihenő után is nagy elánnal futsaloztak. Hét perc telt el a második felvonásból, amikor Bognár jó ütemű beadásába szerencsétlenül ért bele a visszafutó Somogyi, aki a saját kapujába juttatta a játékszert (1-1).

Két kapufa után a 36. minutumban végre a vezetést is megszerezte a Frank-csapat: a saját térfelén labdát szerző Boromisza a debreceni kilencesig vezette a játékszert, majd passzolt a jobb oldalon érkező Tataihoz, aki kapásból a hálóba lőtt (1-2).

Nem tartott azonban sokáig a vendég előny. Elek Gergő időt kért, majd öt a négy elleni játékra váltott, amit Tóth Attila révén azonnal kihasználtak az övéi (2-2). Az eredmény már nem változott, a bakonyiak egy ponttal tértek haza a hajdúsági megyeszékhelyről, s előreléptek a tabella nyolcadik helyére.


Futsal NB I, 10. forduló:
Debreceni Egyetemi AC–1. FC Veszprém 2-2 (1-0)
Debrecen, vezette: Belicza (Boda, Takács).
Debrecen: Faragó – Szentes Bíró, Tóth A., Kántor, Rácz. Csere: Dobi (kapus), Krajcsi, Somogyi, Nyeste, Sustyák, Szabó L., Szabó J., Haraszti, Békési. Vezetőedző: Elek Gergő.
Veszprém: Spandler – Tatai, Gyurcsányi, Boromisza D., Bencsik R. Csere: Schmidmajer (kapus), Miklós, Tar, Palvek, Varga, Bognár P., Bencsik Á. Vezetőedző: Frank Tamás.
Gólszerzők: Kántor (15.), Tóth A. (37.), ill. Somogyi (28. – öngól), Tatai (36.).

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2019. november 22. 0:33