nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Futsal MK: négyes döntőben a Veszprém!

Hazai egygólos sikere után idegenben hárommal verte a Szigetszentmiklóst a veszprémi futsalcsapat, amely így kettős győzelemmel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

A futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének két héttel ezelőtti első felvonásán a veszprémiek már 4-1-re is vezettek, végül azonban a szintén NB I-es szigetszentmiklósiak egyetlen gólra csökkentették hátrányukat (5-4). A párharc tehát nyitott volt a szerdai, idegenbeli visszavágó előtt.

Tatai révén a mieink szereztek vezetést a játékrész derekánál, de másodpercekkel később egyenlített a rivális. Szerencsére ez egy pillanatig sem szegte a Madarász-csapat kedvét, amely Bognár góljával gyorsan visszavezette a vezetést, majd Bencsik Roland és Bencsik Ádám is betalált a szünet előtt (1-4).

A második felvonás elején Márkus is a hálóba jött, a veszprémiek előnye tehát ekkor összesítésben már öt gól volt. A hazaiak erejéből csak a szépítésre futotta – Medgyesi szerzett gólt tízzel a vége előtt –, de erre is volt válasza a bakonyiaknak. Dávid találatára ismét gyorsan válaszolt a Szigetszentmiklós, de ez már nem osztott-szorzott (3-6).

Az 1. FCV tehát kettős győzelemmel, 11-7-es összesítéssel jutott a február 23-24-ei négyes döntőbe, amelynek otthona éppen Szigetszentmiklós lesz. A mieink mellett a Berettyóújfalu, a Haladás és a Dunaferr várhatja az elődöntő sorsolását.

Futsal Magyar Kupa, 4. forduló, visszavágó:
Szigetszentmiklós–1. FC Veszprém 3-6 (1-4)
Szigetszentmiklós, vezette: Zimonyi (Futó, Janitz).
Szigetszentmiklós: Klicsó – Gál, Schrancz, Gergály, Fülöp. Csere: Jáky (kapus), Nagy R., Szabó T., Faragó, Varga B., Medgyesi, Pászti, Berta, Bognár B. Vezetőedző: Somogyi Gábor.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Dávid, Bognár P., Bencsik R. Csere: Simon (kapus), Tar, Márkus, Gyurcsányi, Varga Á., Bencsik Ádám. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Varga B. (11.), Medgyesi (31.), Schrancz (36.), ill. Tatai (11.), Bognár P. (14.), Bencsik R. (16.), Bencsik Á. (19.), Márkus (24.), Dávid (36.).
Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 11-7-es összesítéssel.

Balassa Gergő

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2019. február 7. 8:51