Bizonyítsuk be, hogy számolni kell velünk a végjátékban! – Madarász

Rangadót vív csütörtökön (20.00) a futsal NB I-ben a Veszprém, amely ha legyőzi a vendég Dunaferrt, felléphet a dobogó második fokára.

Mint arról többször is hírt adtunk, nagy elismerés érte a közelmúltban a veszprémi futsalklubot, hiszen öt játékosa – Boromisza Dániel, Dávid Richárd, Komáromi Péter, Tar Tamás és Tatai József – is pályára lépett a magyar válogatott legutóbbi páros felkészülési meccsén Grúziában. A Turzó József szövetségi kapitány és Madarász János másodedző által dirigált nemzeti együttes előbb 3-2-re kikapott, majd 2-2-es döntetlent ért el Tbilisziben.

Különösen örömteli, hogy a bakonyi gólzsák, Tatai mindkét találkozón betalált. Ám az öröm mellé üröm is vegyült: Boromisza ugyanis részleges könyökszalag-szakadást szenvedett, Tar Tamás pedig izomgyulladással küszködik a derekában. Így mindketten kihagyták a Veszprém hétfői bajnokiját, amelyen csapatuk 5-2-re nyert. Sőt, félő, hogy további kihagyás vár rájuk.

– Attól tartottam, hogy a válogatottjaink fáradtak lesznek Csömörön, de ez a félelmem szerencsére nem igazolódott be. A nagy iramú mérkőzésen remek teljesítényt nyújtott az egész csapatom – tekintett vissza az ütközetre Madarász János. – Hetek óta azt kapom a játékosaimtól, amire már nagyon régóta várok. Mindenki becsülettel teszi a dolgát, s a feladatára koncentrál. A fiúk csapatként dolgoznak együtt, technikailag és taktikailag is erősek. Ahogy telik az idő, egyre egységesebbek vagyunk, s egyre jobb teljesítményt nyújtunk. Ha a srácok a folytatásban is így állnak a munkához, s továbbra is profiként gondolkodnak, akkor nagyon szép sikereket érhetünk el ebben az idényben – tette hozzá az 1. FCV vezetőedzője.

A bakonyiak eddigi tizenegy meccsükből kilencet megnyertek, az így megszerzett huszonhét pontjukkal a tabella harmadik helyén állnak. Csak az éllovas Berettóújfalu és a második helyen álló, ám a mieinknél eggyel több meccset játszó Dunaferr otthonában szenvedtek vereséget. Csütörtökön (20.00) pedig felléphetnek a dobogó második fokára, amennyiben visszavágnak a dunaújvárosiak ellen, s megőrzik hibátlan hazai mérlegüket. A rangadót az M4 Sport élőben közvetíti.

– A Dunaferr egyszerű futsalt játszik, de azt nagyon hatékonyan teszi. A kimagasló centerjátékuk mellett a pontrúgásaik is nagyon veszélyesek. Ha ezeknek megtaláljuk az ellenszerét, nagy esélyünk nyílik a győzelemre. Remélem, hogy megtelik a csarnok. Minden szurkolóra szükségünk van, mert egy roppant erős rivális érkezik hozzánk, s a drukkereink segítsége plusz egy gólt jelent nekünk. A televízió is közvetíti a meccset, így a fiúk mindenkinek be tudják bizonyítani, hogy számolni kell velünk a végelszámolásnál – húzta alá a szakember, aki szerint a Berettyó, a Dunaferr, a Veszprém és a Haladás játékereje között nincs lényegi különbség. Mint fogalmazott, mindig a napi forma dönt a négy élcsapat egymás közötti találkozóin.

Hír még az együttes háza tájáról, hogy kedden kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását. Az 1. FCV a szintén élvonalbeli Szigetszentmiklóssal találkozik az oda-visszavágós párharcban.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. december 12. 11:35