Tatai a harmadik iksz mellett három pontot is ünnepelhetett

A félidei döntetlen után 4-1-re nyert az 1. FC Veszprém a Debrecen vendégeként az első osztályú futsal-bajnokság pénteki meccsén.

A Veszprém három, a Debrecen két győzelemmel a háta mögött várta a két gárda hajdúsági összecsapását pénteken az NB I-ben. Úgy tűnt, hogy a hosszú utazás rányomta bélyegét a bakonyiak kezdésére, hiszen a 8. percben – Szentes Bíró révén – a DEAC jutott vezetéshez. Öt perc elteltével aztán Bognár egyenlített, több gól pedig már nem esett az első felvonásban.

Nem úgy a szünet után, amikor is érvényesítette játéktudásbeli fölényét a Madarász-csapat. Tóth kiállítását követően emberelőnybe került az 1. FCV, amit Tar góllal büntetett a 25. minutumban. Tovább robogtak a vendégek, héttel a vége előtt Boromisza duplázta meg együttese előnyét. A 4-1-es végeredményt pedig a harmincadik születésnapját éppen a mai napon ünneplő házi gólkirály, Tatai József állította be a hajrában.

Futsal NB I, 10. forduló:
Debreceni Egyetemi AC–1. FC Veszprém 1-4 (1-1)
Debreceni Egyetemi Sportcsarnok, vezette: Zimonyi (Kiss Gy., Urgyán).
Debrecen: Faragó Á. – Tóth A., Faragó L., Esztergomi, Varga D. Csere: Dobi (kapus), Kasuba, Szentes Bíró, Rácz, Vékai, Kovács I., Krajcsi, Kondás, Gellérfi. Vezetőedző: Elek Gergő.
Veszprém: Spandler – Komáromi, Dávid, Gyurcsányi, Bencsik R. Csere: Schmidmajer (kapus), Tatai, Tar, Boromisza D., Erdősi, Bognár P., Bencsik Ádám. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Szentes Bíró (8.), ill. Bognár (13.), Tar (25.), Boromisza D. (33.), Tatai (38.).
Piros lap: Tóth A. (24.).

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. november 16. 22:29