Későn ébredt, elvesztette veretlenségét az FCV

A vendéglátó Dunaferr 5-0-s vezetés után két góllal nyert a Veszprém ellen a futsal NB I hétfői játéknapján.

A válogatott programja miatt két hét szünet után folytatódott az első osztályú futsal-bajnokság. Az első három hazai találkozóját egyaránt megnyerő Veszprém a két győzelemmel és egy vereséggel rajtoló Dunaferrhez látogatott.

A Madarász-csapat meglehetősen idegesen, kapkodva kezdte a találkozót, a dunaújvárosiak öt perc játék után már két góllal vezettek. A bakonyiak a folytatásban sem találták a mérkőzés ritmusát, így a szünetig újabb két gól landolt Spandler hálójában.

Alig kezdődött el a második felvonás, amikor újabb gólt lőttek a hazaiak. A Veszprém ekkor azonban nagy hajrába kezdett, s Tar, valamint a duplázó Tatai révén három gólt le is dolgozott hátrányából. A végjátékban is a mieink irányították a találkozót, de már nem tudtak felzárkózni.

A Veszprém egy hét múlva, a Szigetszentmiklós vendéglátójaként javíthat.

Futsal NB I, 4. forduló:
Dunaferr–1. FC Veszprém 5-3 (4-0)
Dunaújvárosi Sportcsarnok, vezette: Zimonyi (Tamási, Imrő).
Dunaferr: Cseresnyés – Németh P., Pál, Fekete, Hosszú. Csere: Rigó, Reveland (kapusok), Oroszi, Klacsák, Fridrich, Szeghy, Szabó K., Sáhó, Hajdú. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Veszprém: Spandler – Komáromi, Dávid, Gyurcsányi, Bencsik R. Csere: Schmidmajer (kapus), Tatai, Tar, Márkus, Boromisza D., Bencsik Áron, Bognár, Bencsik Ádám. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Pál (5.), Németh P. (6.), Sáhó (17.), Fekete (20.), Hosszú (22.), ill. Tar (29.), Tatai (30., 34.).

Edzői értékelés

Madarász János: – Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy terveztük. Az első félidőben zaklatottak voltak a játékosaim, aminek magam sem értettem az okát. Ellenfelünk jobb teljesítményt nyújtott, s megérdemelten nyert.

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. október 2. 14:59