Előnyben az 1. FC Veszprém!

Megőrizte pályaelőnyét a veszprémi futsalcsapat, miután 4-1-re legyőzte a vendég Debrecent az NB I ötödik helyéért kiírt párharc első, pénteki meccsén.

Négy nappal azután, hogy lezárultak a csoportküzdelmek a futsal NB I rájátszásában, máris következtek a helyosztók: az ötödik helyért a két csoportharmadik, vagyis a Veszprém és a Debrecen csapott össze péntek este. Tekintettel arra, hogy az alapszakasz során a bakonyiak végeztek előkelőbb helyen, ők kezdhették hazai pályán a két nyert meccsig tartó párharcot.

A kezdő sípszót megelőzően a VFC USE U11-es csapatának tagjait köszöntötték, akik nemrégiben ezüstérmet szereztek az országos futsal-bajnokság négyes döntőjében.

A veszprémiek feladatát a hőség mellett az is nehezítette, hogy eltiltás miatt nem számíthattak Schmidmajer Ádámra és Boromisza Gáborra. Ezzel együtt is jól kezdett a házigazda, Bencsik már a 3. percben vezetéshez juttathatta volna az övéit, de nagy helyzetben telibe trafálta Dobi kapust. A 6. minutumban Boromisza Dániel érdemelt tapsot a publikumtól, miután szép mozdulattal, kapásból tüzelt. A löket kevéssel kerülte el a kaput.

A játékrész derekánál a szerencse is kellett ahhoz, hogy a vendégek ne találjanak be. Tóth Attila ugyanis szélvész gyorsan megiramodott a bal oldalon, könnyedén lerázta védőjét, majd csattanós kapufát lőtt.

A 13. percben ismét Bencsik került nagy helyzetbe, de ezúttal sem tudott túljárni a debreceni kapus eszén. Kisvártatva aztán megtört a jég. Igaz, hajdúsági segítség is kellett a bakonyiak vezető találatához. Tóth Attila ugyanis tisztázni szeretett volna Apatini elől, ám nagy igyekezetében öngólt vétett (1-0).

A játékrész hajrájában is a Veszprém volt a kezdeményezőbb, a rivális leginkább Dobinak köszönhette, hogy a szünetben csak egy volt közte.

A második felvonás elején némileg váratlanul egyenlítettek a hajdúságiak: Tóth Attila távoli szabadrúgása a lábak alatt a jobb alsó sarokban kötött ki (1-1).

A Veszprém kapuja elő szögezte ellenfelét, amely kontrákra rendezkedett be. Ennek köszönhetően lüktető, izgalmas mérkőzést láthatott a publikum. Püspök szögletét követően Bencsik lábában maradt a gól, majd Tatai hibázott közvetlen közelről.

Fél óra elteltével kis híján vezetéshez jutottak a cívisvárosiak: Varga és Tóth kettő az egy ellen vezethette a játékszert, ám a gyors ellentámadás végén utóbbi mellé lőtt. Tovább záporoztak a hazai lehetőségek is: előbb Bognár fejelt mellé, majd Tar löketét ütötte a léc fölé Dobi.

Öttel a vége előtt aztán már nem bírta a nyomást a DEAC, amikor is Tar szép csele után Tatai hozta kihagyhatatlan helyzetbe Boromiszát (2-1).

A debreceniek öt a négy elleni játékra váltottak, de nagyon gyenge hatásfokkal tették ezt. Előbb ugyanis Bognár, utána pedig Püspök is az üres kapuba lőtt (4-1). A 1. FCV együttesének kapujában a hajrában Simon Dániel is lehetőséget kapott, aki először szerepelt NB I-es felnőtt találkozón.

A Madarász-csapat tehát hozta a párharc első meccsét, s ha hétfőn Debrecenben is nyer, megszerzi az ötödik helyet. Ha netán egyenlít az ellenfél, jövő pénteken Veszprémben kerülhet sor a mindent eldöntő ütközetre.

Futsal NB I, az 5. helyért, 1. mérkőzés:
1. FC Veszprém–DEAC 4-1 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Tamási (Vass, Imre).
Veszprém: Spandler – Tatai, Püspök, Boromisza D., Bencsik. Csere: Simon (kapus), Fehér, Tar, Bognár, Apatini. Vezetőedző: Madarász János.
Debrecen: Dobi – Kasuba, Tóth A., Pallai, Varga D. Csere: Faragó (kapus), Pázmándi, Sándor, Esztergomi, Szabó P., Györfi. Vezetőedző: Elek Gergő.
Gólszerzők: Tóth A. (14. – öngól), Boromisza D. (36.), Bognár P. (38.), Püspök (39.), ill. Tóth A. (22.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Kevés olyan periódus volt a találkozón, amikor nehézségekkel kellett küzdenünk. Rengeteg szép támadást vezettünk és sok kapura lövésünk volt. A visszavágó nehéznek ígérkezik a talaj és a késői kezdési időpont miatt, de nem szeretnénk harmadik meccset, mindent megteszünk annak érdekében, hogy idegenben is nyerjünk.

Elek Gergő: – A mérkőzés nagy részében az történt, amit szerettünk volna: átadtuk a területet a Veszprémnek, mi pedig kontrákat vezettünk. Megvoltak a helyzeteink, kapufát is lőttünk. Figyelembe véve a körülményeket – hőség, levegőtlenség –, mindkét gárda tagjai hősként küzdöttek. A veszprémiek jobban bírták szusszal, lehet, hogy a jobb erőnlétük. Nem tudom azonban elmarasztalni a játékosaimat. Amennyire nem ízlett nekünk ma a „pálya”, annyira meg fog szenvedni a Veszprém a mi talajunkon. Azonban olyan sok sérültünk van, hogy lassan nekem kell beállni.

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. június 3. 19:38