Közeleg a rájátszás, az 1. FCV nem taktikázik

Hétfőn (18.30) a sereghajtó Bőny ellen vívja utolsó hazai mérkőzését az NB I alapszakaszában a veszprémi futsalcsapat.

Két forduló van még hátra a futsal NB I alapszakaszából, a hatodik helyen álló Veszprém hétfőn (18.30) az utolsó Bőnyt fogadja a Március 15. utcai csarnokban, majd egy héttel később a harmadik pozíciót elfoglaló Dunaújvároshoz utazik.

A Bőny rosszul kezdte a bajnokságot, hiszen a hetedik meccsén szerezte meg az első pontjait, méghozzá éppen a mieink ellen. A kisalföldiek azóta tovább erősödtek, Harnisch Ákos, Lódi Tamás, Peczár Csaba vagy az exveszprémi Vas Ádám személyében sokszoros válogatottak erősítik a keretüket.

– Az elmúlt időszakban kiválóan igazolt a Bőny, s az eredményeik is egyre jobbak. Remek mérkőzéseket játszanak az erős csapatok ellen is. Noha nem mindig nyernek, de nagyon összeszedett társasággá alakultak. Nehéz dolgunk lesz, meg kell küzdenünk a három pontért. De mint mindig, most is győzelmet várok – húzta alá az 1. FCV vezetőedzője, Madarász János a vehirsport.hu érdeklődésére.

Mint arról korábban részletesen írtunk, ebben az idényben megváltozott a bajnokság lebonyolítása: az alapszakasz után két ötcsapatos csoportra oszlik a mezőny, az egyikben a tabella 1., 4., 5., 7. és 9. helyezettje, a másikban a 2.,3., 6., 8. és 10. helyezettje szerepel majd. A csapatok bónuszpontokat (6, 4, 3, 2, 1)) kapnak az alapszakaszban elért helyezésüknek megfelelően. A két csoportban nyolc-nyolc mérkőzést rendeznek oda-visszavágós alapon, majd következik a bajnokság harmadik szakasza, a helyosztók: a két csoportelső a bajnoki címért játszik három nyert meccsig tartó párharcot, míg a másodikak a bronzéremért, a harmadikak az 5. helyért, a negyedikek a 7., az ötödikek pedig a 9. helyért küzdenek meg egymással két nyert meccsig tartó párharcban. A bajnokság 10. helyezettje kiesik az élvonalból, a 9. osztályozón harcolhatja ki a bennmaradást.

– A rájátszásban minden mérkőzés éles lesz, tehát az idei lebonyolítás jobbnak tűnik a tavalyinál. Arra azonban még mindig ki kell valamit találni, hogy az alapszakasz ne váljon „okafogyottá” – kommentálta a változtatásokat a bakonyiak mestere.

A Nyírgyulaj és a Veszprém csatázik az 5-6 helyért, az ugyanakkor már eldőlt, hogy mindkét gárda három pontot visz magával a rájátszásba. – Akárhogyan osztottam, szoroztam, nem éreztem nagy különbséget két csoport között. Biztosan vannak olyanok, akik nézegetik a tabellát, s taktikáznak, én azonban nem vagyok a híve ennek. Szeretnénk nyerni, s örömet szerezni a közönségünknek, aztán állunk elébe minden kihívásnak.

A sérülés után lábadozó Boromisza Gábor és Tar Tamás játékára továbbra sem számíthat a Veszprém. Fehér Krisztián egy kellemetlen saroksérüléssel bajlódik, ő azonban vélhetően pályára léphet hétfőn.

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. március 12. 12:42