Megint a Veszprémnek kedvezett a végjáték

Az 1. Futsal Club Veszprém fordulatos meccsen 3-3-as döntetlent ért el a Ferencváros otthonában pénteken az NB I-ben.

Az első osztályú futsal-bajnokság 16. fordulójában a hetedik helyen álló Ferencvároshoz látogatott a hatodik Veszprém. A zöld-fehéreknek éppenséggel akadt törlesztenivalójuk a mieinkkel szemben, hiszen január végén úgy kaptak ki 5-4-re a bakonyi megyeszékhelyen, hogy két perccel a vége előtt még két góllal vezettek.

A veszprémiek házi gólkirálya, Tatai szerezte a meccs első találatát a 15. percben, amelyre Karacs révén azonnal válaszolt a vendéglátó.

A második felvonást is a mieink kezdték jobban, két perc elteltével – Boromisza Dániel jóvoltából – ismét nálunk volt az előny (1-2). A ferencvárosiak aztán meg tudtak újulni, olyannyira, hogy öttel a vége előtt már náluk volt az előny (3-2). A hajrá viszont megint a mieink elképzelése szerint alakult, Tatai ugyanis a 38. percben ismét betalált. Igaz, ezúttal ez „csak” a döntetlenre volt elég.

A játéknap rangadóján a Berettyóújfalu 6-3-ra megverte a Rába ETO-t, így visszavette első helyét a tabellán.

Futsal NB I, 16. forduló:
FTC–1. FC Veszprém 3-3 (1-1)
Budapest, vezette: Gál (Szabó F., Kövér).
FTC: Tóth Gy. – Safar, Komáromi, Karacs, Keresztury. Csere: Bajusz (kapus), Szabó Zs., Andorka, Horváth B., Jenei, Dénes, Vattamány. Játékos-edző: Safar Iuliu Tony.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Püspök, Bognár P., Apatini. Csere: Spandler (kapus), Kellner, Fehér, Boromisza D., Ruzicska, Bencsik. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Karacs (16.), Andorka (27.), Keresztury (35.), ill. Tatai (15., 38.), Boromisza D. (22.).

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. február 24. 20:03