A cél a hibátlan hazai mérleg megtartása

Tovább őrizné százszázalékos hazai teljesítményét a futsal NB I-ben a Veszprém, amely kedden (19.00) a jó erőkből álló Haladást látja vendégül.

Az 1. Futsal Club Veszprém legutóbb december 15-én lépett pályára az első osztályban, amikor is meglepetésre alulmaradt a Debrecen otthonában. A gárda egy hét pihenőt kapott, s már karácsony előtt edzésbe állt. A stáb előbb a fizikai munkára fektette a hangsúlyt, majd a játékelemeket csiszolta tovább a társaság.

A szokott időponttól eltérően kedden (19.00) vívják hazai bajnokijukat a bakonyiak, a találkozót ugyanis élőben közvetíti az M4 Sport. A mieink ellenfele az a Szombathely lesz, amely a zajló kiírásban oda-vissza legyőzte a címvédő Győrt. A Haladás előnye három pont a veszprémiek előtt, tehát Tatai Józsefék győzelmük esetén utolérnék riválisukat. A hazai pálya előnye az 1. FCV mellett szólhat, hiszen eddigi négy találkozóját – sorrendben a Debrecen, a Nyírgyulaj, a Dunaferr és az Aramis ellen – egyaránt megnyerte a Március 15. utcai csarnokban.

– A Haladás egy nagyon masszív, gyors csapat, de bízunk benne, hogy ezúttal sem szakad meg a remek hazai szériánk. Ezeken a mérkőzéseken mindig az dönt, hogy melyik együttes él jobban a lehetőségeivel. Úgy vélem, így lesz ez most is. Remélem, hogy a közönségünk mellett a tévénézőknek is meg tudjuk mutatni, hogy jó teljesítményre vagyunk képesek. Nehéz feladat előtt állunk, de ebben a bajnokságban nincsen lehetetlen kategória, bárki legyőzhet bárkit – húzta alá Madarász Jánosvezetőedző a vehirsport.hu érdeklődésére.

A szakember elismerte, továbbra is a kétarcúság jellemzi csapatát. Mint fogalmazott, ezúttal is kérdés, hogy milyen lábbal kelnek majd fel a játékosai.

Rossz hír, hogy Boromisza Gábor térdsérülést szenvedett az egyik edzésen, így ő nem segíthet a vasiak ellen.

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2018. január 10. 11:12