nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
ÚJPEST FC
2025. szeptember 29.
Utolsó mérkőzés
HALADÁS VSE
1
VEHIR VESZPRÉM
7
2025. szeptember 11.

Profiktól leshették el a foci alapjait az ovisok

Ezúttal is nagy sikert aratott a Szilágyi Mikulás-focitornája: fáradhatatlan, önfeledt lelkesedéssel focizták végig a programot a veszprémi óvodások.

A veszprémi Szilágyi iskola kedd délután rendezte meg lassan hagyománnyá érő Mikulás-focitornáját, amelyre ezúttal is a legkisebbeket várták. Nyolc veszprémi óvoda növendékei próbálták ki magukat a különböző ügyességfejlesztő pályákon, melyeket az intézmény pedagógusai állítottak össze a II. János Pál Pápa Sportcsarnokban.

Halmay György, a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte, a rendezvény az intézmény sportbarát filozófiáját hivatott hirdetni, amely remek alkalom arra is, hogy az idelátogató szülők jobban megismerjék az iskolát.

Ezután csoportokba osztották a fiatalokat, akik állomásról állomásra érve ismerkedhettek meg a sportág alapmozgásait fejlesztő gyakorlatokkal. A kicsik komoly koncentrációval és fegyelemmel tanultak városunk első osztályú futsalcsapatának, az 1. Futsal Club Veszprém alakulatának játékosaitól, s minden sikeres megmozdulást önfeledt mosolygással nyugtáztak. A rendezvény végén a Mikulás is hagyott egy kis ajándékot a kicsiknek, a jól megérdemelt csokoládékat a szervezők osztottak ki a lurkóknak.

Balassa Gergő

További cikkek

Hatodik bajnokiját is megnyerte a VEHIR Veszprém! A címvédő, listavezető veszprémi futsalcsapat könnyed, 7-1-es diadalt aratott a tehetséges fiatalokkal tűzdelt, de sereghajtó Haladás vendégeként a futsal NB I alapszakasz hatodik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom
2017. december 7. 9:17