"Minden téren helytálltunk"

– Felkészült csapatunkkal elképesztő jó kezdést produkáltunk az alapszakaszban, a legerősebb csapatok ellen játszottunk rangadó-szintű mérkőzéseket, büszkén mondhatom, hogy minden téren helytálltunk és szárnyaltunk – ezekkel a gondolatokkal kezdte évértékelőjét az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője.

– Felkészült csapatunkkal elképesztő jó kezdést produkáltunk az alapszakaszban, a legerősebb csapatok ellen játszottunk rangadó-szintű mérkőzéseket, büszkén mondhatom, hogy minden téren helytálltunk és szárnyaltunk – ezekkel a gondolatokkal kezdte évértékelőjét az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője.

Madarász János elmondta: a karácsonyi szünetet követően az addig nagyon egyben lévő csapat visszaesett egy olyan gödörbe, amiből nehéz volt visszajönni. „Nehezen oldottuk meg azt a feladatot, hogy az első hatban végezzünk. A rájátszás kezdeténél korábbi problémákkal találkoztam: egész egyszerűen bármit teszünk, nem tudunk a legerősebb gárdánkkal kiállni.” – Kergetjük az álmainkat, de nem tudjuk azokat megvalósítani – folytatta a tréner.

Madarász János

Hozzátette: „összességében azonban elégedett vagyok, a kereteinken belül mindent megteszünk. Véleményem szerint a szurkolóink látják, hogy becsületesen dolgozunk a céljaink eléréséért még akkor is, ha nem mindig úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elterveztük.”

Rajki Tamás elmondta, öt éves egyesületükkel ennyire rövid idő alatt is szép eredményeket értek el. – Folytatni kívánjuk a Madarász János vezetőedzővel elkezdett munkát és építkezést, ennek érdekében és eredményeként „Madival” a napokban írtunk alá egy három évre szóló szerződéshosszabbítást is – hangsúlyozta az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, majd hozzátette, a távozó csapattagok pótlására több játékossal is tárgyalásban vannak. – Olyan játékosokat szeretnénk az 1. Futsal Club Veszprém kötelékében tudni, akik bizonyítani szeretnének.

Rajki Tamás

Az utánpótlással kapcsolatban Rajki Tamás hangsúlyozta: az U20-as csapat idei évben, országos NBI-es bajnokságban szerzett bronzérme mutatja a megkezdett munka eredményét. – A távozó játékosainknak sok sikert kívánunk, természetesen az idei évben is lehetőséget fogunk adni a fiataloknak a bizonyításra. Szurkolóinknak köszönjük az egész éves töretlen támogatást, számítunk rájuk jövőre is – összegzett az ügyvezető.

Balassa Gergő

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2017. június 17. 16:16