nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR Veszprém
TFSE
2024. október 25.
Utolsó mérkőzés
Újpest FC
2
VEHIR Veszprém
1
2024. október 21.

Először maradt rúgott gól nélkül az 1. FCV

Madarász János együttese váratlan vereséget szenvedett Zalaegerszegen az év első futsalbajnokiján.

A hetedik helyen álló Göcsej vendégeként játszotta idei első NB I-es mérkőzését a negyedik Veszprém. Az esélyesebb bakonyiakat hidegzuhanyként érte e kezdés, Gorjanácz révén ugyanis rögtön az első percben vezetéshez jutottak a hazaiak (1-0).

A mieink a folytatásban átvették a játék irányítását, s számtalan lehetőséget dolgoztak ki. Cseresnyés kapus azonban remek napot fogott ki, aki bravúrt bravúrra halmozott, több alkalommal pedig a kapufa akadályozta meg az egyenlítést.

Hiába a mezőnyfölény, a hajrában ismét a zalaiak találtak be: egy gyors kontra végén Horváth Elemér lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-0).

A Madarász-csapat a fordulás után sem tudott javítani helyzetkihasználásán. Nem úgy a vendéglátó, amely Tóth Zoltán révén tovább növelte előnyét (3-0). A végjátékhoz közeledve vészkapussal, öt a négy ellen támadott az 1. FCV, de így sem tudott betalálni. A gárda a jelenlegi kiírásban először maradt rúgott gól nélkül.

Futsal NB I, alapszakasz 13. forduló:
Göcsej SK–1. Futsal Club Veszprém 3-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 100 néző. Vezette: Ábrahám, Tolnay, Horváth Z.
Göcsej: Cseresnyés – Apatini, Gorjánácz, Nagy G., László D. Csere: Simon (kapus), Bagó, Tóth Z., Szőke, Horváth E., Horváth D., Koronczai, Németh P. Vezetőedző: Bagó Gábor.
Veszprém: Schmidmajer – Püspök, Tar, Bognár, Tatai. Csere: Spandler (kapus), Füzy, Hoffer, Erdősi, Finta, Petróczi, Boromisza D. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Gorjanácz (1.), Horváth E. (19.), Tóth (25.).

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Javi Rodríguez: Örülök a játékosok fejlődésének! A kiváló formában lévő Újpest vendégeként 2-1-re elszenvedett vereségünket követően vezetőedzőnk, Javi Rodríguez értékelte a látottakat. elolvasom Kemény derbin maradtunk alul Újpesten Hajrában kapott góllal maradt alul az Újpest vendégeként a VEHIR.HU Futsal Veszprém az első osztályú bajnokság hétfő esti mérkőzésén. elolvasom A Nyíregyháza is legyőzte a Veszprémet A játékosból edzővé előlépő Tatai József sem tudta kirángatni a gödörből a VEHIR.HU Futsal Veszprém együttesét, amely péntek este a Nyíregyháza vendéglátójaként is alulmaradt. A bakonyiak sorozatban ötödik alkalommal szenvedtek vereséget az NB I-ben. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Javi Rodríguez! Külföldi szakemberrel folytatjuk a küzdelmet a bajnoki döntőért: a Barcelona és a spanyol válogatott egykori csapatkapitánya, aki játékosként kétszeres vb-, négyszeres Eb- és háromszoros BL-győztes lett, akit 2006-ban a világ legjobb futsaljátékosának is megválasztottak, Javi Rodríguez az új vezetőedzőnk. elolvasom Rajki Tamás: Fájó szívvel engedjük el Fehér Zsoltot! A mai nap folyamán Fehér Zsolt vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott klubunkkal. Vezetőink próbálták marasztalni, de trénerünk úgy gondolta, itt az idő, hogy ő maga is egy másik utat járjon be. Játékosainktól a kora esti edzésünk előtt búcsúzott el. elolvasom
2017. január 10. 11:32