nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
2024. március 27.
#együttdobban

Hihetetlen izgalmak - emelt fővel veszített az 1. FCV

A veszprémi futsalcsapat 3-1-re is vezetett Győr otthonában, a címvédő aztán nagy nehézségek árán egyenlített, húsz másodperccel a vége előtt pedig a győzelmet is megszerezte az NB I hétfői rangadóján.

A címvédőnél a listavezető – a futsal NB I szuperrangadóján a bajnok Győrhöz látogatott a pontvadászatot veretlenül vezető, utóbbi öt meccsét egyaránt megnyerő Veszprém.

Az elmúlt hat kiírásból ötöt megnyerő Győr is kiválóan kezdte az idényt, öt győzelem után azonban a legutóbbi fordulóban váratlan 5-1-es vereséget szenvedett az „örök második” Berettyóújfalu otthonában.

A fentiek miatt elsősorban a Rába-partiaknak akadt veszteni valójuk a hétfői találkozón, mégis a mieink kezdtek megilletődötten, kissé idegesen. Emiatt rögtön az első percben helyzetbe kerültek a zöld-fehérek, előbb Sárdi védett, majd Bognár blokkolt jó ütemben. A folytatásban is záporoztak a győri kapura lövések, Püspök és a Füzy is önfeláldozóan vetette magát a labda útjába, Sárdi pedig bravúrral fogta Drahovsky lövését.

A nagyjából fél ezres publikum – s benne a mintegy ötvenfős veszprémi tábor – az 5. percben láthatta az első veszprémi lehetőséget: Tar és Füzy vitt végig egy gyors kontrát, melynek végén az oldalhálóban kötött ki a játékszer.

Az ETO birtokolta többet a játékszert, amely több lehetőséget is kidolgozott. Az exveszprémi Vas például kétszer is helyzetbe került, de ő sem tudott túljárni Sárdi eszén. A kifejezetten nagy iramú találkozón hősiesen védekeztek a bakonyiak, akik így megúszták gól nélkül a játékrész első felét.

Sőt, a vezetést is megszerezhették volna, Tatai lövése azonban a kapufán csattant egy szép szabadrúgás kombináció végén. A hazaiak viszont megtörték a jeget: Jaison passzából Harnisch lőtt a hálóba egy kontra végén. Igaz, nem sokáig örülhettek a vezetésnek. Füzy fülelte le egy labdát a győri hatoson belül, majd Boromisza Gábor elé tálalt, aki hatalmas bombát zúdított a léc alá. Matkovics kapus a kezét sem tudta felemelni (14. perc: 1-1).

A gól jót tett a veszprémi játékosok önbizalmának, akik szemlátomást levetkőzték gátlásaikat. A végjáték így teljesen nyitott küzdelmet hozott, egymást követték a helyzetek mindkét kapu előtt. Sárdi és Matkovics védései is kellettek, hogy ne változzon az állás. Úgy tűnt, hogy nem is esik már több gól a félidőben, öt másodperccel a vége előtt azonban szabadrúgást végezhetett el a házigazda. S jött a dráma: Gulyás ugyanis kiválóan blokkolt, majd a félpályáról hatalmas gólt lőtt (1-2).

Jókora győri helyzettel indult a második felvonás, de Sárdi ezúttal is magabiztosan avatkozott közbe. A 24. percben ismét fantasztikusan védett a veszprémi hálóőr, majd kidobással indította Püspököt, aki védőjével a nyakán sem hibázott (1-3).

Az iram egy pillanatra sem lanyhult, folytatódott az adok-kapok. A 28. minutumban Dávid lőtte el trükkösen a labdát a későn mozduló Sárdi mellett (2-3). Fél óra elteltével Tar szerzett labdát, a passzból pedig Püspök roboghatott egy az egyben Matkoviccsal szemben, aki nagyot védett. Bognár Péter is megkínálta a válogatott portást, aki újabb góltól mentette meg a győrieket.

A 32. percben Leandrinho villant meg, aki kilenc méterről hatalmas bombát lőtt a léc alá. De rögtön jött az újabb fordulat: Füzy és Tatai is eltalálta Matkovicsot, Püspök viszont már nem hibázott, életerős lövésével ismét előnyhöz juttatta az 1. FCV-t (3-4).

Öttel a lefújás előtt öt a négy elleni játékra váltott Marcos Angulo legénysége, ami azonnal meghozta számukra az eredményt: Drahovsky alakította 4-4-re az állást. A hajrában inkább a hazaiaknak kellett izzadniuk az eredmény tartásáért. Az utolsó percben ismét lehozta kapusát az ETO, Tatai eldönthette volna a három pont sorsát, de az emelése elkerülte az üres kaput. A bajnok pedig büntetett: Moura húsz másodperccel a dudaszó előtt betalált (5-4). A végén a Madarász-csapat is megpróbálkozott az emberelőnyös játékkal, de több gól már nem esett.

A Veszprém így is emelt fővel távozhatott a profi Győr otthonából. Ezt a bakonyi szurkolók is így gondolták, akik elismerésük jeléül percekig skandálták a „Szép volt fiúk!” rigmust.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő
2016. november 8. 9:26