„Most vagy soha!” – Győzni megy Győrbe az 1. FCV

A két válogatott veszprémi futsalos, Tatai József és Gulyás Márk osztotta meg gondolatait a Horvátország elleni válogatott felkészülési mérkőzések után, s a Győr elleni bajnoki rangadó előtt.

Hat forduló után veretlenül vezeti az élvonalbeli pontvadászatot Madarász János legénysége. A bakonyi futsalosok dunaújvárosi döntetlennel kezdték a szezont, azt követte öt győzelem, s mérkőzésről mérkőzésre javuló játék. A bravúros teljesítmény kulcsáról a csapatkapitányt, Tatai Józsefet, s a címeres mezt első ízben magára öltő Gulyás Márkot kérdeztük.

Mindkét sportoló kiemelte a csapat egységességét. Mint mondták, igazi baráti társaság alakult ki a játékosok között, s a jó eredmények is folyamatosan emelték a hangulatot az öltözőben. – Jól igazoltunk, s egy remek felkészülési időszak van a hátunk mögött. Talán az edzések is pörgősebbek a tavalyinál, ott is száz százalékot nyújt mindenki. A védekezésünk a siker kulcsa, rendre kevés gólon tudjuk tartani az ellenfeleket. Ezt a jó visszazárásoknak, a taktikai fegyelemnek és kapusaink bravúrjainak is köszönthető – értékelt Gulyás Márk.

Tatai József hozzátette: az is a sikerességük mögött áll, hogy idén rendre tizennégy játékossal tudnak edzeni, s a gárda variációs lehetőségei is jobbak az egy évvel ezelőttinél, amikor előfordult, hogy hat emberrel állt fel a veszprémi futsal-alakulat.

Gulyás azt üzente, győzni mennek Győrbe, s csapatkapitánya is hasonlóan bizakodó. – Most vagy soha! A Győrnek négy sérültje is van, mi pedig talán sose voltunk ilyen erősek, egységesek. Úgy megyünk az ETO otthonába, hogy három ponttal szeretnénk távozni, de egy ilyen rangadón bármi megtörténhet. Azt hiszem, ha egy jó meccsen döntetlent érnénk el, akkor sem lenne keserű a szánk íze – jegyezte meg Tatai.

A két spílert a válogatottban töltött élményeiről is faggattuk. Gulyás Márk egyelőre kimaradt az újoncavatásból, de reméli lesz még alkalma, hogy behajtsák rajta „tartozását”. – Azon dolgozom, hogy legközelebb is kapjak meghívót a nemzeti csapatba. Sito Riviera irányítása mellett napi két tréninggel, s rengeteg videózással készültünk a horvátok ellen. A szövetségi kapitány előre leszögezte, déli szomszédaink ellen nem az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy jól felkészüljünk az áprilisi Eb-selejtezőkre – összegzett Gulyás.

– Váratlanul ért, hogy én is a válogatottal tarthattam. Csak szerdán érkezett a telefon, szombaton pedig már utaztam is az összetartásra. Örülök, hogy a kapitány újra felfigyelt a teljesítményemre, remélem sikerült jó benyomást keltenem. A horvát válogatott előttünk jár, ezt le kell szögezni. Az első mérkőzésen minden összejött a kockás mezeseknek, a másodikon már sokkal jobban meccsben voltunk, s úgy vélem, jól játszottunk, s megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre – értékelt Tatai, aki úgy érzi, képes arra, hogy beverekedje magát a válogatottba és stabil kerettaggá váljon. – Minden vágyam az, hogy újra a nemzeti csapat tagja legyek, ennek megfelelően dolgozom, s úgy érzem, megvan bennem a kellő erő és kitartás ehhez.

Balassa Gergő

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2016. november 6. 15:39