nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
MVFC BERETTYÓÚJFALU
1. FC VESZPRÉM
2024. április 22.
Utolsó mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
2
DEAC
3
2024. április 8.
#együttdobban

Biztos győzelem Soroksáron

Magabiztos játékkal szereztük meg a három pontos a Soroksári TE vendégeként a gyönyörű, impozáns csarnokukban.

Hazai vezetéssel kezdődött a mérkőzés, mely egy szép kontra támadás végén született. Mi még kicsit az autóban voltunk, de fokozatosan vettük át a játék irányítását és az 5. percig kellett csak várni az egyenlítésre, mely Finta Peti nevéhez fűződik. A játék képe ezután se változott, a zárt hazai védekezést sok forgással és átlövésekkel igyekeztünk feltörni. Ez az első félidőben háromszor sikerült is Hazuga Soma, Szabadfi Peti és Weisz Zoli jóvoltából. A második játékrész sem mutatott más képet és folyamatos támadásokkal a kapujuk elé szögeztük a Soroksárt, ebből alkalmanként kontratámadásokkal igyekeztek kitörni. Ezek figyelmeztető jelek a komolyabb erőt képviselő csapatok ellen. A második játékrészben is 4 találatot szereztek fiaink, Bényi Kálmi, Vas Feri, Finta Peti, Vas Feri sorrendben.
Összességében egy közepes színvonalú mérkőzésen, komolyabb megerőltetés nélkül szereztük meg a köztelező győzelmet a szimpatikus Soroksár ellen, akiknek irigylésre méltó otthonuk van (sajnos kevés szurkolóval). Készülünk tovább a hétfői Tolna elleni bajnoki mérkőzésre, mely a főpróbája lesz a Nagykáta elleni magyar kupa visszavágónak (január 25.).

Csapat: Kasza Viktor – Bényi Kálmán, Hazuga Soma, Finta Péter, Korcsmár István
Csere: Sárdi Máté, Pálfi Róbert, Weisz Zoltán, Vas Ferenc, Csejtei János, Vingelman Tamás, Szabadfi Péter

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve itt megtekinthető

15. forduló eredményei

Rajki Tamás
2012. január 17. 13:25