nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
MVFC BERETTYÓÚJFALU
1. FC VESZPRÉM
2024. április 22.
Utolsó mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
2
DEAC
3
2024. április 8.
#együttdobban

Az NB I élére állt az 1. FC Veszprém!

Igaz, a Győr csak kedden lép pályára, de ettől még tény: az ötödik forduló hétfői játéknapját követően az a Veszprém vezeti az élvonal tabelláját, amely az Aramis vendégeként kétgólos hátrányból fordított.

Forrás: vehirsport.hu

Kiváló formában – egy döntetlennel és három győzelemmel a háta mögött – utazott az ötödik helyen álló Aramishoz a Madarász-csapat. Az első játékrész a budaörsiek elképzelése szerint alakult, akik Bozánszky Gábor és Bognár Bence találataival 2-0-s vezetéssel mehettek pihenőre.

A térfélcsere után aztán megmutatták a bakonyiak, hogy a sikeres idénykezdet nem a véletlen műve. Bognár Péter rögtön a második felvonás elején betalált, Tar Tamás pedig a 29. percben egalizált. S ezzel még nem volt vége a „drámának”: Csopaki a 34. minutumban piros lapot kapott, Püspök Péter pedig emberelőnyben betalált. A hajrában több gól már nem esett, a találkozót 2-3-as állásnál fújták le.

Győzelmének köszönhetően – vélhetően átmenetileg – a tabella élére ugrott az 1. FCV. Az eddigi négy meccsét egyaránt megnyerő Győr kedden az újonc Böny ellen lép pályára. Amennyiben nyer a címvédő, visszaveszi első helyét.

Futsal NB I alapszakasz, 5. forduló:
Aramis SE–1. FC Veszprém 2-3 (2-0)
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok. Vezette: Borbás (Kovács G., Tihanyi).
Aramis: Hegedűs – Büki, Bognár B., Sámson, Csopaki. Csere: Soós (kapus), Bozánszky, Szeghy, Korozmán, Mányi, Pap. Vezetőedző: Frank Tamás.
Veszprém: Schmidmajer – Bognár P., Tatai, Gulyás, Tar. Csere: Spandler (kapus), Fehér, Boromisza D., Füzy, Püspök, Petróczi, Hoffer. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Bozánszky (4.), Bognár B. (10.), ill. Bognár P. (22.), Tar (29.), Püspök (35.).
Piros lap: Csopaki (34.).

IDŐPONTVÁLTOZÁS:

Az 1. FC Veszprém új időpontban, október 20-án, csütörtökön (18.00) fogadja a Haladás együttesét. Az összecsapást élőben közvetíti az M4 Sport.

Balassa Gergő
Rajki Tamás
2016. október 18. 8:54