nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

„Jó úton haladunk”

Noha bravúrosan szerepelt az ősz során az 1. Futsal Club Veszprém, továbbra is az óvatos, lassú építkezés jellemzi a klub filozófiáját.

Szerző: Zatkalik Dávid

Alaposan felülmúlta a várakozásokat a megyeszékhely nyáron alakult futsalcsapata. Németh Gábor tanítványai 12 mérkőzés után – a Vasas II együttesével azonos pontszámmal – vezetik az NB II Nyugati csoport tabelláját. A Magyar Kupában pedig karnyújtásnyi távolságra kerültek a négyes döntőtől, miután a negyeddöntő első felvonásán 5:1-re nyertek az élvonalban szereplő Nagykáta ellen.

– Hivatalosan az 1-6. helyezést tűztük ki célul a csapat elé, amely a felsőházi rájátszásra jogosít. Ez a cél továbbra sem változott, de természetesen bízunk a jobb szereplésben – kezdte az értékelést Rajki Tamás ügyvezető. – Kezdjük megismerni a mezőnyt, amely alapján úgy vélem, hogy amennyiben nem következik be sérüléshullám, a csapat dobogós helyen fog végezni.

– Számítottak rá, hogy a társaság ilyen gyorsan felveszi a játék és a bajnokság ritmusát?
– Fekete ló volt számunkra ez a sportág. Természetesen amennyire tudtunk, szakmailag felkészültünk, és próbáltuk feltérképezni a mezőnyt. Ám mint minden új egyesület, mi is most tanuljuk a szakmát, annak gyerekbetegségeivel együtt. Azonban a látottak alapján úgy vélem, jó úton haladunk.

– Az alakulat nyolc veretlenül megvívott csata után zsinórban kétszer is alulmaradt. Miben látják az apróbb megtorpanás okát?
– Ez bármely sport velejárója. Képtelenség folyamatosan azonos, magas szinten teljesíteni. Nem véletlen a nagycsapatoknál is a formaidőzítés fontossága. Nálunk emellett még az is meghatározó, hogy a játékosok nagy része két színtéren teljesít. Két jó csapattól kaptunk ki, de a későbbi eredmények alapján kijelenthető, hogy ez nem törte meg a társaságot.

– Óriási lehetőség előtt állnak a Magyar Kupában.
– Január 25-e. Ez a következő dátum a Magyar Kupában, jelenleg csak ezzel foglalkozunk. Egy jó erőkből álló Nagykáta ellen kell bizonyítanunk, hogy nem véletlen vagy a szerencse révén jutottunk el idáig. A lehetőség a mi kezünkben van. A többivel azonban csak a párharc után foglalkozunk.

– Az idény közben is érkeztek játékosok a gárdához. Várható még újabb erősítés?
– Úgy alakítottuk ki a keretet, hogy a bajnokságot megfelelő minőségi játékossal végig tudjuk vinni. Azonban egyre többen érdeklődnek a csapat iránt, akik szívesen csatlakoznának hozzánk. Aki hasznára lehet a csapatunknak, azzal szívesen egyeztetünk, hiszen ezáltal tovább erősödhetünk. Elsősorban olyan játékosok leigazolásában gondolkodunk, akik elsődlegesnek tekintik a futsalt, mert hosszú távon így építhetünk hatékony, ütőképes csapatot. A téli szünetben a kapusposzton bevethető Sárdi Máté leigazolása tűnik reálisnak, akit a Győri ETO-tól csábítunk hozzánk. Mellette több kiszemelttel is tárgyalunk, de ezek egyelőre nem publikusak.

– Úgy tűnik, hogy az együttes lassanként kinövi a mostani otthonát. Milyen lehetőségeik vannak a költözésre?
– Nagy örömünkre szolgál, hogy kezd kialakulni a szurkolótáborunk, amely a későbbiekben aktívan igyekszik segíteni minket a minél jobb eredmények elérésében. Ehhez kapcsolódóan jövőre sok újdonsággal készül a klub, amellyel reméljük, tovább növelhetjük csapatunk népszerűségét. Hamarosan nekilátunk a 2012/13-as idény előkészületeinek, amelynek egyik eleme a létesítményhelyzetünk felmérése. Amennyiben úgy alakulna, kellemes probléma miatt kényszerülnénk a váltásra, de ez még a jövő kérdése, jelenleg nem aktuális. A bajnokságot a Stadionban fogjuk végigküzdeni, ahol a lehetőségekhez képest kitűnő otthonra leltünk.

– Elkerülhetetlen a kérdés egy olyan csapat esetében amely "fél távnál" vezeti a bajnokságot: Mi történik, hogyha az együttes kivívja a feljutást? Tudják vállalni az ezzel kapcsolatos terheket?
– Örülök a kérdésnek, mert azt jelenti, hogy jól szerepelünk, de amíg ez nem realitás, addig a jelennel foglalkozunk. Természetesen többvariációs tervvel készülünk a jövő évre. Ami pedig az eddigieket illeti, ezúton is köszönjük támogatóinknak – Kinizsi Bank, VeszprémBer, Aditus, Intersport –, hogy az anyagi segítségük mellett a társasági adó adta lehetőséget is kihasználhattuk a jóvoltukból.

- Végezetül: mit kívánna a képzeletbeli aranyhaltól a veszprémi futsal-családnak a 2012-es esztendőre?
– Sérülésmentes, látványos, közönségszórakoztató játékot és minél több szurkolót!

Rajki Tamás

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2011. december 28. 21:40