nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Ismét velünk kezdődik a bajnoki tabella

Győzelem felemás félidővel. 10:6 arányban zárta csapatunk az őszi sorozatot.

A BME Dolcer Akadémia II. csapata ellen lépet pályára az FCV, mely lehengerlő 1. félidő után, a 2. félidőben kissé kiengedve nyerte meg az összecsapást.
Győztes csapaton ne változtass elvén a Nagykáta elleni kezdő ötös lendült játékba a fővárosi ellenfél ellen. Az 58. másodpercig kellett várni az első találatra, mely Finta Peti nevéhez fűződik. Ez megadta az alaphangját a mérkőzésnek. Szebbnél szebb támadásokkal tudatuk a kissé megilletődött ellenfelünkkel, hogy „ki az úr a háznál”. Az első félidőben további négy találattal (Pálfi Robi, Szabadfi Peti, Korcsmár Isti 2x) megnyugtató előnnyel mentek a csapatok pihenőre.
A második játékrészben csapatunkon a szezon végi fáradtság jelei látszódtak, mely a végjátékokban mutatkozott. Gól gazdag 20 perc következett, mely 11 találatot hozott. A vendégcsapat megérezte csapatunk kiengedését és a kapusuk cseréjével rövid ideig nyílttá tudták tenni a mérkőzést. A mérkőzést Finta Peti foglalta keretbe, mert 3 találatával tette egyértelművé a FCV győzelmét.

Összességében a két csapat közötti tudás alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Dekoncentráltságunk a fáradtság számlájára írható.

Csapat: Kasza Viktor – Bényi Kálmán, Hazuga Soma, Korcsmár István, Finta Péter
Cserék: Jónás Áron, Szabadfi Péter, Pálfi Róbert, Véber Balázs, Vingelman Tamás, Weisz Zoltán, Tar Tamás

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható.

11. forduló eredményei

Nincs vége a mérkőzéseknek, máris kezdődik a tavaszi sorozat. Hétfőn (2011.12.12. 18 óra) a Szombathelyi ESE csapata látogat hozzánk.
Várunk minden szurkolót sok szeretettel!

Rajki Tamás

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2011. december 6. 9:36