Megvan az első lépés a 4 közé jutásért

Csapatunk kiválóan teljesítette az első lépést a Magyar Kupa 4-es döntőjében való jutáshoz.

Ismét telt ház előtt (a vendégeket is elkísérte 20 szurkoló) és nagyszerű hangulatban került megrendezésre a mérkőzés, mely látványos megmozdulásokat és gólokat tartogatott a kilátogatók számára.
A csapatok a kezdés után egymásnak estek és felváltva alakultak ki helyzetek mindkét oldalon. A 14. percben egy kontratámadás végén a vendégek szerezték meg a vezetést Fülöp Lajos révén. A félidő hátralévő részében mindkét félnek volt esélye a gólszerzésre, de a kapusok a helyükön voltak. A szünetben rendeztük a sorainkat és ennek már a 23. percben gól volt az eredménye, amikor Tar Tomi pókhálózta ki a felső sarkot. Ez a találat lendületet adott csapatunknak és a 29. percben Bényi Kálmi szemfüles találatával már nálunk volt az előny. A szurkolók buzdítását a 33. percben egy minta támadás végén Szabadfi Peti hálálta meg, és ekkor már 3:1 volt az állás, amivel mindenki kiegyezett volna. Szerencsére a fiúk nem így gondolták és egy büntető révén Hazuga Soma a 38. percben és Finta Peti (most játszotta első mérkőzését, jó debütálás volt!) egy szöglet variáció végén(40. perc) állította be az 5:1-es imponáló végeredményt.
Összességében csapatunk megérdemelten szerezte meg a győzelmet és megtette az első lépést a legjobb 4 közé jutásért. Az előny nálunk, de január 25-én azonban egy roppant nehéz mérkőzés vár ránk Nagykátán.

Csapat: Kasza Viktor – Pálfi Róbert, Hazuga Soma, Finta Péter, Korcsmár István
Cserék: Jónás Áron, Véber Balázs, Szabadfi Péter, Tar Tamás, Vingelman Tamás, Weisz Zoltán, Bényi Kálmán

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További kupaeredmények: 
Cső-Montage – Berettyó 3:2
Ferencváros – UTC Junior Sport 4:6
Rákosmenti FC – Rába ETO 3:13

Rajki Tamás

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2011. december 1. 12:57