Nincs okunk szégyenkezni! Bravó Fiúk!

Óriási csatában a hosszabbítás utolsó 3 másodpercében vesztettük el a bronzcsatát az Aramis ellen.

Több sebből vérzett csapatunk a találkozó előtt, hiszen a maródi sérültek mellett Tar Tomi, Gulyás Márk és Boromisza Gábor (sárga lapok miatt) sem állhatott Madi rendelkezésére.

Ennek ellenére a „maradék hadunk” remekül kezdte a találkozót és a több mint ezer szurkoló hamar örülhetett, a 45. másodpercben Finta Peti köszönt be a kapuba, megadva ezzel a mérkőzés alaphangulatát. A 3. percben egalizált a vendégcsapat. A 16. percig lüktető játék folyt, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de a kapusok remekeltek. Ekkor az Aramis szerzett vezetést, de hamar jött a válasz, ismét Finta Peti vágta a hálóba a labdát. Tovább tartott a nyíltsisakos játék és a 19. percben Tatai Joci mattolta a vendégeket egy remek támadás végén. A találatunkra még az első félidő vége előtt egalizált, így döntetlennel vonultak a csapatok pihenőre.
A szünetben az Angyalok szórakoztatták (köszönjük nekik az egész éves remek produkciókat!) az izgalomtól székben maradt szurkolókat, míg a többiek egy pohár folyadék mellett elemezték a remek első játékrészt.

A második játékrészben hullámzó játékot láthatott a nagyérdemű mindkét csapatnak voltak jó periódusai. Egy megpattanó labda után az Aramisnál volt az előny és rutinosan tartották is. De a „veszprémi szív” ismét segített és Kasza Viktor labdaszerzése után Szabadfi Peti préselte a labdát a kapuba. A rendes játékidő végéig már nem is változott a helyzet, következett a 2x5 perc hosszabbítás. Itt már érezni lehetett, hogy mindenki az utolsó energiáit mozgósítja és a biztos védekezésre koncentrálva igyekszik kontrázni. Már úgy nézett ki, hogy megismétlődik a MVFC elleni büntetőpárbaj, amikor a találkozó vége előtt 3!! másodperccel betalált az Aramis és ezzel megnyerte a mérkőzést és megszerezte a bronzérmet.

Gratulálunk az Aramis csapatának és köszönjük szurkolóink egész éven át kitartó buzdítását. Nélkületek nem sikerült volna Magyarország 4. legjobb futsal csapatának lenni az idei évben. Gratulálunk a csapatunknak is az idei kiváló teljesítményért!

Hajrá Veszprém, hajrá FCV!

Csapat: Kasza Viktor – Finta Péter, Tatai József, Boromisza Dániel, Bényi Kálmán
Csere: Reveland Zoltán, Schmidmajer Ádám, Sárdi Máté, Weisz Zoltán, Szabadfi Péter, László Gábor, Sándor Dániel (első felnőtt bajnoki találkozója – gratulálunk neki), Korcsmár István

Képgaléria itt

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2014. május 12. 23:53