Közel álltunk a "csodáshoz"!

3:2 arányban vereséget szenvedett csapatunk a Berettyó otthonában, de szégyenkezni egy percig nem lehet okunk.

Mindkét csapat nagy várakozással nézett a mérkőzés elé, hiszen csapatunk először juthatott bajnoki döntőbe, míg a hazaiak első ízben izzadtak meg a vártnál jobban a döntőbe jutásért.

A mérkőzés nem jól indult számunkra, hiszen egy labdavesztés után az 1. percben megszerezte a vezetést az MVFC. A bekapott gól visszafogta a csapatunkat és a mérkőzés első szakaszában több lehetősége is adódott a kapunk előtt, de Revi mindannyiszor remekül hárított. A 12. percben sikerült az egyenlítés, Nagy Bozó Gábor emelte a játékszert a kapuba. Ez a találat a hazaiakat fogta meg és a játékrész hátralévő időszakában több helyzettel jeleztük, hogy nekünk nincs vesztenivalónk. Gólt azonban nem sikerült szereznünk, köszönhető Tihanyi remek védéseinek.

A második játékrész ismét rosszul kezdődött és ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat. A vezetés tudatában visszazárt az MVFC és kontra játékra rendezkedett be (furcsa volt ezt látni, de jól esett a lelkünknek). Több helyzetet dolgoztunk ki ismét, de a gól elmaradt és ahogy lenni szokott egy eladott labda után Rábl Jani növelte a hazai előnyt.

Mindent egy lapra feltéve vészkapus játékra váltottunk, aminek Bozó révén meg is lett az eredménye (3:2), de egyenlíteni már nem sikerült a hátralévő időben.

Összességében mindenki büszke lehet erre a csapatra, mert ez idáig óriási tetet vittek véghez a fiúk és eljutottunk odáig, hogy az ország második legjobb csapata komoly erőbedobás révén tud csak túljutni rajtunk. Koncentrálunk a bronzmérkőzésre, az Aramis ellen és várunk minden szurkolót a szezon utolsó mérkőzésére.

A mérkőzésidőpont hamarosan realizálódik és tájékoztatunk mindenkit.

Csapat: Reveland Zoltán - Finta Péter, Boromisza Gábor, Tatai József, Gulyás Márk

Csere: Sárdi Máté, Boromisza Dániel, Szabadfi Péter, Weisz Zoltán, László Gábor, Bényi Kálmán

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2014. április 28. 11:06