Fél lábbal az elődöntőben

A veszprémi futsal-együttes 5-3-ra legyőzte a vendég MAFC BME alakulatát az NB I negyeddöntőjének első meccsén.

Forrás: vehirsport.hu                   Szerző: Zatkalik Dávid

A bajnoki negyeddöntő első meccsén az alapszakaszban hatodik helyen záró MAFC BME látogatott a harmadik helyezett Veszprémhez. Parádésan kezdett a vendéglátó: Boromisza Gábor a középkezdés után azonnal bevette Laucsek kapuját. A fővárosiak felocsúdni sem tudtak, Finta tizenkét méterrel eleresztett bombájával gyorsan megduplázta az előnyt. Az FCV óriási elánnal folytatta az egyébként is jó iramú találkozót, Tatai passza után Boromisza Gábor ismét betalált (6. perc: 3-0).

A 14. minutumban Laucsek piros lapot kapott, miután – a játékvezetők szerint – kézzel ért a játékszerhez a hatoson kívül. A hét méterről elvégzett szabadrúgásból Tatai Fintához passzolt, aki jobb oldalról kilőtte a hosszú sarkot. Néhány másodperccel később összejött a Madarász-csapat hatodik szabálytalansága, a csereként beállt Reveland pedig nem tudta megfogni Sivák lövését. Kisvártatva Öreglaki tovább csökkentette az övéi hátrányát, kialakítva a 4-2-es félidei állást. A kifejezetten élvezetes első játékrészt beárnyékolta a játékvezetők ténykedése, vitatható döntéseik nyomán többször is paprikássá vált a hangulat a játéktéren.

A térfélcsere után az egyetemisták vették át a játék irányítását, akik számos helyzetet kialakítottak. Azonban vagy az utolsó passzoknál hibáztak, vagy Sárdi hatástalanította bravúrral a lövéseiket. Fél óra elteltével beigazolódott a „kihagyott helyzet megbosszulja magát” futball-tézis, Boromisza Dániel ugyanis nem hibázott az ellenfél kapuja előtt.

Ezt követően vészkapussal támadott az Angulo-csapat, próbálkozásukat pedig siker övezte: Öreglaki ugyanis szépíteni tudott (5-3). A hajrában mindent elkövettek, hogy újabb gólt jegyezzenek, de a jól védekező FCV megakadályozta ezt. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban megszerezte a vezetést a Veszprém, a fővárosi visszavágót március 27-én rendezik.

Futsal NB I, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
1. Futsal Club Veszprém–MAFC BME Docler Akadémia 5-3 (4-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Futó (Rózsa, Molnár).
Veszprém: Sárdi – Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Reveland (kapus), Bényi, Tar, Boromisza D., Szabadfi. Vezetőedző: Madarász János.
MAFC: Laucsek – Öreglaki, Szeghy, Sivák, kertész. Csere: Tyukász (kapus), Máthé, Andorka, Póta, Ragadics, Simon, Rajnay, Apatini, Csernai. Vezetőedző: Marcos Angulo.
Gólszerzők: Boromisza G. (1., 6.), Finta (2., 14.), Boromisza D. (32.), ill. Sivák (14. – büntetőből), Öreglaki (16., 34.).
Piros lap: Laucsek (14.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Fantasztikusan kezdtük a mérkőzést, szemkápráztató dolgokat láttam a fiúktól, akik taktikailag is kiválóan felnőttek a feladathoz. Ezt követően – számomra érthetetlen módon – a játékvezetők főszereplővé akartak válni, de ez nem sikerült nekik. A mérkőzést megnyertük, pedig az utolsó négy-öt percben olyan hibákat követtünk el, amelyeket egy jobban koncentráló csapat ki fog használni. Ebben folyamatosan fejlődnünk kell, illetve bizonyos dolgokat újra át kell vennünk az edzéseken. Emellett egyes játékosaim úgy viselkedtek a pályán, amit nem fogok megengedni.

Marcos Angulo: – Három gólt kaptunk az első hat percben, amellyel nagyon nehézzé tettük magunknak a folytatást. Nagyon elégedetlen vagyok a játékvezetőkkel, kapusunk ugyanis vétlenül kapott piros lapot. Eközben az ellenfél hetes számú játékosának (Tatai Józsefnek – a szerk.) kellett volna felmutatni a pirosat a második sárga után, akinek így ki kellene hagynia a következő meccset. Ennek ellenére is gratulálok a Veszprémnek, amely nagyon jól játszott.

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2014. március 17. 23:17