Rangadó, nézőcsúcs, diadal!

Izgalmas mérkőzésen, meggyőző játékkal tartotta otthon a három pontot csapatunk a Dunakeszi ellen, a forduló rangadóján.

Remek előjelekkel várt mérkőzést láthatott, aki hétfő este kilátogatott a Március 15. úti Sportcsarnokban, hiszen a több válogatottat is a soraiban tudó (bár sérültekkel tűzdelt) Dunakeszi Kinizsi vendégeskedett nálunk. Mi is önbizalommal telve, de a sikereket a helyén kezelve készültünk a derbire. Ennek megfelelően öröm volt körbenézni a csarnokban, hiszen közel 900 néző töltötte meg a lelátót.

A pályán is a rangadóhoz illő játék alakult ki már az első perctől kezdve, mindkét csapat játszotta a futsalt és ennek köszönhetően a kapusoknak akadt dolguk. A 7. percben Vas Feri passza után Tatai Joci kezdte meg a gólgyártást. Felrobbant a lelátó és a mérkőzés színvonalára jellemző, hogy több találat már nem is született a félidő végéig.

A második játékrész elején eldönthettük volna a mérkőzést, de kimaradtak a ziccereink. Persze ilyen a foci és egy védelmi hibát kihasználva egyenlített a Kinizsi. Ez volt a mérkőzésen az a pillanat, amikor csapat és közönség „egymásra talált”, hiszen óriási buzdítással segítették a veszprémi fiúkat. A 27. percben ismét zörgött a vendégháló, a gólt Tatai Joci jegyezte. 10 perccel a vége előtt a Dunakeszi levitte kapusát és mezőnyjátékost küldött helyette a pályára. A remek védekezésünk jutalmaként egy labdaszerzés után Revi kidobását követően Boromisza Gábor emelte félpályáról a kapuba a játékszert. A 29. percben 3:1-et mutatott az eredményjelző és a hátralévő időben nem változott a játék képe, csapatunk roppant fegyelmezetten és taktikusan tette a dolgát. A koronát saját és az FCV teljesítményére Tatai Joci tette fel, amikor is a felső kapufáról vágta be a jogosan megítélt 10 méteres büntetőt. Így 3 perccel a vége előtt megszületett a végeredmény és a közönség állva tapsolta végig a hátralévő időt.

Összességében a szurkolóinknak szeretnénk ajánlani a győzelmünket és bízunk benne a továbbiakban is hasonló lelkesedéssel buzdítják csapatunkat. Külön köszönet a három vezérszurkolónknak.  A játék képe alapján megérdemelten nyertük meg a rangadót és stabilizáltuk a 4. helyünket.

Csütörtökön Berettyóújfalura utazik a társaság, majd hétfőn a Szeged otthonában kell bizonyítanunk.
Legközelebb december 9-én (hétfő) várjuk szimpatizánsainkat a BL induló, bajnoki címvédő Rába ETO elleni mérkőzésre.

Csapat: Reveland Zoltán – Finta Péter, Boromisza Gábor, Tatai József, Vas Ferenc
Csere: Kasza Viktor, Marton Bence, Boromisza Dániel, Tar Tamás, Bényi Kálmán, Szabadfi Péter, Weisz Zoltán, Mudra Ákos, Gulyás Márk

A részletes jegyzőkönyvet itt olvasható

A mérkőzés képekben

A 10. forduló eredményei itt olvashatóak.

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2013. november 19. 1:14