Menetel a csapatunk

A Rubeola legyőzésével ismét fontos pontokat szereztünk a bajnokságban.

A mérkőzés elején érezni lehetett a hazaiakon, hogy tisztelik eddigi eredményeinket és stabil védekezésre rendezkedett be. Mi birtokoltuk a labdát, de mindkét oldalon akadtak helyzetek. Revi szerencsére a helyén volt. A 10. percben törtük meg a gólcsendet, egy Tatai beívelés után Boromisza Gábor bólintott a kapuba. A 14. percben egy vitatható szabadrúgásból Bényi Kálmiról pattant a labda a hálónkba. A szünetig nem is született több gól, igazságosnak tűnt az eredmény a játék képe alapján.

A második félidőben nagyobb fokozatba kapcsoltunk, ami Finta Peti egyéni szólója után Vas Feri találatával érett góllá. Remek iramú mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, hiszen két perc alatt fordítottak a hazaiak és reménykedtek a győzelemben. Csapatunk erősségét és tartását bizonyítja, hogy a 36. percben egy letámadásos labdaszerzésből Marton Bence egyenlített. Lendületben maradtunk és egy remek kombináció végén Finta Peti ragasztotta a hosszú alsóba a labdát. A hazaiak a hátralévő 2 percben a kapus levitelével próbálkoztak, de remekül védekeztünk, sőt Tatai Joci tette fel a koronát a mérkőzésre, amikor két emberről lefordulva bombázott a kapuba.

Összességében egy közönségszórakoztató, változatos mérkőzésen tovább folytatódik a menetelésünk. Pihenésre nincs időnk, hiszen szerdán Dunaújvárosban lépünk pályára kupamérkőzésen, hétfőn (2013.11.18.) este pedig a jó erőkből álló Dunakeszi csapatát fogadjuk.

Csapat: Reveland Zoltán, Finta Péter, Boromisza Gábor, Tatai József, Vas Ferenc
Csere: Sárdi Máté, Tar Tamás, Marton Bence, Bényi Kálmán, Boromisza Dániel, Hazuga Soma, Mudra Ákos, Szabadfi Péter, Weisz Zoltán

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

9. forduló eredményei itt olvashatók

Rajki Tamás

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2013. november 12. 0:07