nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
SG KECSKEMÉT
ma
Utolsó mérkőzés
DEAC
0
VEHIR VESZPRÉM
2
2025. szeptember 4.

Irány az edzőtábor!

Zánkára teszi át székhelyét csütörtöktől csapatunk és négy napos edzőtábor következik a fiúknak.

Gőzerővel készül az FCV a bajnoki rajtra (előreláthatólag változik az augusztus 26-ai időpont), sorra játssza felkészülési mérkőzéseit. A hét elején a Cső-Montage csapatával (NB 2-ben indulnak fiatalokkal) mérkőztünk meg és kissé fásult játékkal 3:3-as döntetlen lett a végeredmény. Kedden a Dunakeszi Kinizsihez látogattunk, ahol igazi, már-már bajnoki hőfokú találkozón 4:4-es döntetlent értünk el. Az összecsapások remekül szolgálták a felkészülésünket, és az edzőtábor is ezt a célt fogja szolgálni. Napi két edzéssel és csapatépítő programokkal igyekszik Madi még jobban összekovácsolni a társaságot.

A sűrű program hétfőn (2013.08.19) folytatódik, amikor is a Haladás csapata látogat hozzánk. A mérkőzés 18 órakor a Március 15. úti Sportcsarnokban kerül megrendezésre.

Rajki Tamás

További cikkek

Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom Történelmi BL-túra a horizonton! Hétfőn útra kel a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely klubtörténete során először szerepel a futsal Bajnokok Ligája selejtezőtornáján. A görögországi tornán az angol, a norvég és a görög bajnok vár a veszprémiekre. elolvasom
2013. augusztus 14. 11:01