nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
MVFC BERETTYÓÚJFALU
ma
Utolsó mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
2
ÁSF NYÍREGYHÁZA
6
2026. április 24.

Szlovén siker a sportágtörténeti meccsen

A magyar férfi futsal-válogatott 4–2-re kikapott Szlovéniától a Veszprémben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Forrás: www.vehir.hu                 Szerző: Zatkalik Dávid

Először adott otthont válogatott futsal-mérkőzésnek városunk. Ennek megfelelően csaknem teljesen megtelt a Március 15. utcai sportcsarnok, ahol az Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott kedd este Szlovénia legjobbjait fogadta.

Frank Tamás szövetségi edző a vehir.hu-nak adott múlt heti interjújában elmondta: az ellenfél igencsak jó erőkből áll, s a selejtezős riválisokhoz hasonló stílusban és harcmodorban futsalozik.

A mérkőzésen látottak igazolták a szakember szavait. Noha a 6. percben a mieink szereztek vezetést a 75. válogatott fellépését ünneplő Trencsényi révén, egy perccel később már vendég előnyt mutatott az eredményjelző. A szlovének a teljes játékrészt uralták, gyorsabban, erőszakosabban és pontosabban futsaloztak. Mezőnyfölényük a 12. percben újabb góllá érett, a folytatásban pedig Balázs kapus bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy ne nőjön tovább a különbség.

Nagy Tamás öngóljával két perccel a térfélcsere után már 1–4-et mutatott az eredményjelző. A szerencsétlen megmozdulást követően azonban új mérkőzés kezdődött: nyugati szomszédaink látványosan visszavettek az iramból, ezt kihasználva a magyar együttes pedig egyértelműen átvette az irányítást. Rábl 26. minutumban szerzett szépítő találata után úgy tűnt, hogy tovább faragható a hátrány. Az utolsó negyedórában azonban hiába szögezte ellenfelét a saját térfeléhez a Frank-csapat, újabb gólt már öt a négy ellen (a kapus lehozatalával) sem sikerült begyötörni.

Szerdán Székesfehérváron vághat vissza a nemzeti csapat, amely a március végi Eb-selejtező előtt még Horvátországgal játszik szintén páros mérkőzést. Az olaszországi tornán a házigazda mellett Montenegró és Finnország vár a mieinkre. A csoportgyőztes azonnal kijut a 2014-es belgiumi kontinenstornára, a másodikak pedig további rájátszás során vívhatják ki a szereplést.

Felkészülési futsal-mérkőzés:
Magyarország–Szlovénia 2–4 (1–3)
Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző.
Magyarország: Balázs – Németh P, Lódi, Harnich, Dróth. Csere: Trencsényi, Rábl, Szécsi, Nagy T., Lovas, Frank, Hegyesi, Vidák. Szövetségi edző: Frank Tamás.
Szlovénia: Puskar – Fetic, Cujec, Osredkar, Melink. Csere: Vrhovec, Drobne, Kroflic. Szövetségi kapitány: Andrej Dobovicnik.
Gólszerzők: Trencsényi (6.), Rábl (26.), ill. Cujec (6.), Osredkar (7.), Melink (12.), Nagy T. (26. – öngól).

Megérdemelt verség

– Úgy érzem, hogy az első félidőben nem koncentráltunk kellőképpen, nagyon sok hibával játszottunk támadásban és védekezésben is. Ez határozta meg a mérkőzés végkimenetelét, hiszen a második játékrészben már hiába domináltunk, összességében megérdemelten kaptunk ki – nyilatkozott portálunknak Frank Tamás a lefújást követően.

 

Rajki Tamás

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2013. február 13. 10:48