Ezüstös német túra

Nagy küzdelemben a második helyen végzett az FCV a Passau városában rendezett nemzetközi tornán.

Az egyhetes tornasorozat szombati játéknapján lépett pályára csapatunk. Nem futsal szabályok szerint, 5x2-es kapura zajlottak a (két csoportban 8 csapat) küzdelmek. A vendéglátók (testvérvárosunk helyi egyesülete) nagy szeretettel fogadtak minket és bizakodtak a jó szereplésünkben. A csoportmérkőzéseket két győzelemmel (3-1, 4-0) és egy vereséggel (0-1) jutottunk túl, és a helyiekkel (FC Passau) játszottunk a döntőbe jutásért. Az elődöntőben magabiztosan, remek játékkal négy találattal jeleztük, hogy komolyan pályázunk az első helyre. A döntőben a tavalyi győztes SV Schalding csapatával találkoztunk. A 20 perces döntőben a németekre jellemző nagy iram volt, melyben felváltva estek a találatok, de egészen a 18. percig vezetett az FCV. Ekkor két gyors találattal megfordította a német csapat a találkozót és hiába „szögeztük” őket a hátralévő időben a kapujuk elé, nem sikerült az egyenlítés.

Eredmények:

Csoportmérkőzések: 1. FCV – Waldkirchen 3:1; - SV Schalding 0:1; - Salzweg 4:0

Elődöntő 1. FCV – FC Passau 4:0

Döntő 1. FCV – SV Schalding 3:4

Összességében jól alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez (műfüves pálya, 5-ös labda, palánk) jól szolgálta a felkészülésünket a torna.

A torna legjobb kapusa Kasza Viktor lett, teljesen megérdemelten. Gratulálunk neki!

Az utazáson a teljes keret részt vett, mely szombaton a helyiek kísérete mellett ellátogatott Passau több nevezetes helyére és megismerte gyönyörű testvérvárosunkat.

Köszönjük a szervezőknek a minden igényünket kielégítő vendéglátást és feltöltődve folytatjuk a munkát a bajnokságra. A következő mérkőzésünket 2013. január 21-én hazai pályán a Gödöllői Bikák ellen játsszuk hazai pályán.

Rajki Tamás

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2013. január 7. 8:30