nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

„Félévi bizonyítvány” felemás érzésekkel

Túl van az NB I alapszakaszának felén az újonc veszprémi futsalcsapat. Rajki Tamás szerint pozitívum, hogy a csapat a kudarcok után is fel tudott állni és nem tört meg lelkileg.

Forrás: www.vehir.hu                Írta: Zatkalik Dávid

Kilencedik hely két győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel – az 1. Futsal Club Veszprém első élvonalbeli idényének eddigi mérlege számokban. Arról, hogy mi zajlott a száraz tények hátterében, a klub ügyvezető elnökével, Rajki Tamással beszélgettünk.


Rajki Tamás

– Újoncként rögtön két döntetlennel kezdett a csapat.
– Felemás érzéseim vannak a két mérkőzéssel kapcsolatban. A Berettyóújfalu elleni első pont bravúr volt, a MAFC vendégeként elért pontszerzéssel – vagy inkább pontvesztéssel – kapcsolatban azonban hiányérzetem van.

– A jó rajtot aztán döcögős folytatás követte. Ennyi mérkőzésre volt szükség, hogy az alakulat felvegye az NB I ritmusát?
– Itt is kettősség van bennem, egyrészről úgy gondolom, hogy igen, kellett ennyi idő a ritmus felvételéhez. Ugyanakkor apró nüánszok, taktikai hibák okozták a vereségsorozatot. Természetes, hogy a csapat nehezen jött ki a gödörből.

– A klubvezetés részéről a sikertelenség idején is végig töretlen volt a csapatba vetett hit?
– Ez a csapat egy év alatt kiharcolta az első osztályú tagságot, vagyis nagyon magasra tette a lécet magának. Úgy gondolom, bármiféle elkapkodott döntés nem a vezetőség koncepcióját tükrözte volna. Természetesen sokat dolgoztunk, beszélgettünk a szakvezetéssel, igyekeztük segíteni a nyugodt munkát, aminek meg lett az eredménye.

– Debrecenben tört meg a jég, ahol az FCV behúzta fennállása első NB I-es sikerét. Mi volt a győzelemhez vezető legfontosabb változás?
– Elhitték a fiúk, hogy tudnak győzni és nem rosszabb játékosok, mint akik az ellenfél soraiban rúgják a labdát. A mérkőzés hasonló volt több előzőhöz, de ott és akkor a lelátóról is érezni lehetett, hogy csak nyerhetünk.

– Sokak szerint legalább ekkora értékkel bír, hogy a gárda méltó ellenfele tudott lenni a magyar bajnok Győrnek.
– Egyetértek, hiszen remek védekezéssel komoly erőbedobásra késztettük a bajnokot. Jobb helyzetkihasználással még szebb lehetett volna a mérkőzés képe.

– A Csömör vendégeként ismét bizonyította a társaság, hogy helye van az első osztályban.
– Remek taktika, kiváló egyéni produkciók jellemezték a csapatunkat és megérdemelten győztünk.

– Bár félidejéhez ért az alapszakasz, decemberben még négy bajnoki vár az együttesre. Mi az elvárás az év hátralévő részében?
– Nagyon sűrű a mezőny, ezért minden pontnak jelentősége lesz az alapszakasz végén és a rájátszásban is. Mindent meg kell tennünk, hogy minél több egységet gyűjtsünk. Megismertük az élvonal mezőnyét, így tudjuk, hogy mire képes a csapatunk. A célok eléréséhez azonban maximális koncentráció szükséges.

– Mit tart leginkább pozitívumnak, illetve negatívumnak az eddig mutatott teljesítménnyel kapcsolatban?
– Pozitívum, hogy a csapat fel tudott állni és nem tört meg lelkileg a kudarcok ellenére sem. Negatívumként talán egy-egy befolyásoló bírói döntést említenék.

– A mezőny ismeretében változott-e az idény elején kitűzött cél? Megítélése szerint a jelenlegi keret képes lehet a bennmaradás kiharcolásához, vagy szükségét látja a további erősítésnek?
– Továbbra is tartjuk magunkat az eredeti célkitűzéshez, de ha jobban szerepelünk, nem leszünk elégedetlenek. Természetesen folyamatosan dolgozik a vezetőség a háttérben. Igyekszünk megteremteni a stabil nyugodt és hosszú távú működést. Az alakulatot nem is megerősíteni, inkább frissíteni kell, ami ideális állapotokat és jobb eredményeket hozhat. Ezen is dolgozunk.

 

Rajki Tamás

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2012. november 29. 9:04