Folytatódott a sikerszéria: a Veszprém kiütötte a Haladást!

A VEHIR.HU Futsal Veszprém könnyed, 5-1-es diadalt aratott a Haladás VSE vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának csütörtök esti nyitómérkőzésén Szombathelyen.

Haladás–Veszprém rangadóval indult a futsal NB I felsőházi rájátszása: csütörtökön a címvédő szombathelyiek fogadták a bakonyiakat. Bár a Haladás az alapszakaszt az élen zárta, az anyagi gondok miatt jelentősen átalakult a kerete – több válogatott játékos is távozott januárban, Dróth Zoltán és Hadházi Sándor éppen Veszprémbe szerződött. 

A mérkőzés azonban kisebb meglepetéssel kezdődött: a mindössze 17 éves Varga Mátyás a nyolcadik percben előnyhöz juttatta a Haladást. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen alig néhány másodperccel később Dróth Zoltán egalizált. A rutinos játékos először lépett pályára egykori csapata ellen.

Dróth gólja után viszont már nem lehetett megállítani a kék-fehéreket: Fellembek, Matheus is betalált, míg Dorogi duplázott (végeredmény: 1-5).

A Veszprém magabiztos, megérdemelt győzelemmel kezdte a rájátszást, március 17-én a Nyíregyházát fogadja majd hazai pályán.

Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Haladás VSE–VEHIR.HU Futsal Veszprém 1-5 (1-2)
Szombathely, Haladás Sportcsarnok. Vezette: Kiss G. (Muhari, Kondákor).
Haladás VSE: Alasztics – Kovács M., Földvárszki, Vincze, Varga M.
Csere: Gyimesi, Homlok, Kovácsics, Edelényi, Novák, Vidák, Volner, Szalóki-Varsányi, Dobos. 
Vezetőedző: Sziffer András.
VEHIR.HU Futsal Veszprém: Spandler – Dorogi, Thiago, Fellembek, Matheus.
Csere: Koncsol, Tatai, Molnár D., Horváth B., Dróth, Ábrahám, Hadházi, Lipl, Gerencsér.
Vezetőedző: Javi Rodríguez.
Gólszerzők: Varga M. (8.) ill. Dróth (8.), Fellembek (17.), Matheus (21.), Dorogi (29., 37.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2025. március 10. 12:02